EMSZ: Halaszthatatlan a zászló- és nyelvhasználat ügye Erdélyben

2021. március 25. 17:06

Az EMSZ tervezetet dolgoz ki a romániai zászlótörvény és a közigazgatási törvény módosítására.

2021. március 25. 17:06
null

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) tervezetet dolgoz ki a romániai zászlótörvény és a nyelvhasználati jogokat is szabályozó közigazgatási törvény módosítására – jelentették be Kolozsváron csütörtökön a pártszövetség társelnökei.

Letelt a Citu-kormány első 100 napja

Csomortányi István társelnök elmondta: lejárt a Citu-kormány első száz napja, és a március 15-én kitűzött nemzeti jelképek miatt Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely polgármesterére kirótt prefektusi bírságok azt mutatták meg, hogy halaszthatatlan a nemzeti szimbólumok és az anyanyelvhasználat kérdéseinek a rendezése.    

Mezei János társelnök kijelentette: egyértelművé kell tenni a törvényeket, hogy a bíróságok ne értelmezhessék félre a jelképhasználati, anyanyelvhasználati kérdéseket, amiként jelenleg gyakran megtörténik. Hozzátette: addig is, míg megszületik az új szabályozás, azt az elvet alkalmazzák, hogy minden közterületről eltávolíttatott székely zászló helyett százat adományoznak magánszemélyeknek.    

Mezei János hozzátette: az EMSZ törvénymódosítási javaslatát az RMDSZ-szel és a többi nemzeti kisebbség parlamenti frakciójával is egyeztetik, és az a cél, hogy a tervezetet valamennyi érintett magáénak érezze.    

A nyelvhasználati jogok is folyamatosan csorbulnak

Csomortányi István a nyelvhasználati jogokkal kapcsolatos tartalmi kérdésekre is kitért. Megemlítette: úgy kell módosítani a törvényt, hogy ne csak százalékban, hanem abszolút számban is szabja meg azt a küszöbértéket, amely fölött nyelvhasználati jogok illetik meg a nemzeti közösségeket. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy míg egy ezerfős községben a kétszáz fős nemzeti kisebbséget megilletik az anyanyelvhasználati jogok, Kolozsvár 65 ezer fős magyar közössége nem használhatja anyanyelvét az önkormányzati hivatalokban.    

Az MTI kérdésére Csomortányi kijelentette: az EMSZ képviselői a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti frakciójában tevékenykednek ugyan, de nem érzi, hogy kormányon lennének. Megjegyezte: az RMDSZ egyetlen kormányzati tisztség betöltéséről sem konzultált velük, és a költségvetési törvénnyel sem juttatott fejlesztési támogatásokat az EMSZ-es polgármesterek által vezetett településeknek. Hozzátette: az RMDSZ-es vezetésű települések mintegy százmillió lejt kaptak helyi fejlesztésekre, az EMSZ-es polgármesterek által vezetett települések közül csak Szentegyházára jutott egy 1,2 millió lejes tétel (1 lej=74,63 forint).

(MTI)

Fotó: MTI/Kiss Gábor

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2021. március 25. 23:58
Hajrá! Kíváncsi vagyok.
packó_
2021. március 25. 19:47
Igazuk van!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!