Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Minden emberi számítás szerint Soós Zoltán lett Marosvásárhely új polgármestere, aki a párhuzamos szavazatszámlálás alapján toronymagasan megverte ellenfelét. A leendő városvezető szerint ezzel véget ért a Dorin Florea polgármester húszéves uralmához fűződő rendszer, a város "a korrupció és a keresztapák felett" aratott győzelmet.
Ma győzött Vásárhely, együtt győztünk, közösen! – kezdte sajtótájékoztatóját helyi idő szerint hajnali egy órakor tapsvihar közepette Soós, románul, ezzel érezhetően kisebb tetszésnyilvánítást kiváltva közönségéből, mint amikor magyarra váltott.
Vége a keresztapa-rendszernek
„Azt ígértem minden marosvásárhelyi polgármestere leszek, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül” – folytatta, kiemelve:
„Visszavettük a várost. Nem a magyarok, hanem a vásárhelyiek!"
Mint fejtegette, nem a magyarok győztek a románok felett hanem „mi mind vásárhelyiek a korrupció és a keresztapák fölött arattunk történelmi győzelmet”.
Méltatta az etnikai szavazáson való túllépést, a Florea-rendszer lezárását, s ahogy fogalmazott, ez az elmúlt húsz év sok sebet ejtett a város testén, de úgy fest, nem ért létfontosságú szerveket, „mert ma a vásárhelyiek szívvel és ésszel szavaztak”, és mindkettő változást diktált. Soós hozzáfűzte: hosszú út vezetett idáig, évszázados előítéleteket és évtizedes sebeket kellett begyógyítani, de Marosvásárhely nem ijedt meg a riogatástól és nem ült fel a provokációknak.
Némi pártpolitikai felhangja is volt a beszédnek, mint a leendő városvezető fogalmazott, a mai nap minden pártnak feladatot ad, hiszen az őt RMDSZ „az elmúlt húsz év intrikáiban érintetlen” csapattal vágott neki a változásnak, és ezért a többi pártnak is dolga, hogy megértse a vásárhelyiek akaratát, és stabil koalíciót építsenek a változásért – emelte ki.
A vásárhelyiek többsége ugyanis szerinte egy jobb és élhetőbb városra szavazott, ezért most a munka ideje következik, munkahelyteremtés, a versenyképesség és a közlekedés javítása és a lemaradás behozása lesz a legfőbb cél. A politikus hozzátette: „a klikkekből mutyikból nem kér”, de örömmel fogad minden ötletet és jobbító szándékot.
Teljes győzelem
Bár hivatalos eredmények még nincsenek, az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálása alapján az Erdélyi TV, valamint a Punctul.ro portál is arról adott hírt, hogy Soós Zoltán, Marosvásárhely RMDSZ által támogatott, de független polgármesterjelöltje győzött.
Az adatok ekkori állása szerint az összesen 85 körzetből 70-ben születtek már eredmények, és eddig
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeumot történészként vezető jelölt ezzel Dorin Florea polgármester húszéves uralmának végére tehet pontot, ugyanis jelen állás szerint háromszor-négyszer annyi voksot kaphatott, mint fő ellenlábasa, a Florea-féle irányvonal örökösének tekintett Claudiu Maior.
A magyar politikus esetleges győzelméről Pászkán Zsolt szakértő lapunknak korábban azt mondta, elsősorban a román voksok megosztottságának lesz köszönhető.
Soós Zoltán lapunknak korábban elmondta, annak, hogy ő kívánt lenni a változás arca, amelyre a városnak szüksége van.
A szavazatszámlálás helyi idő szerinti éjfél körüli állása szerint azonban
Ekkor 22 985 szavazatot számláltak Soós javára, ehhez képest Maior csupán 6 559, Theodora Benedek 5 334 Marius Pascan pedig 3 013 voksot kapott.