Eltűnt a Slota-féle Trianon-emlékoszlop Észak-Komáromból

2020. április 17. 15:42

Eltávolították a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából felállított emlékoszlopot.

2020. április 17. 15:42

Eltávolították csütörtökön azt az emlékoszlopot, melyet a Szlovák Nemzeti Párt állított a trianoni békediktátumot megünneplendő 90. évfordulóra, 10 évvel ezelőtt. Az emlékoszlop sokáig borzolta a jóérzésű magyar és szlovák polgárok kedélyét. A „Slota-mementónak” is csúfolt oszlopon olvasható felirat szerint ezzel köszönte meg a Szlovák Köztársaság a szövetségi hatalmaknak, hogy  „a trianoni békeszerződést 1920. június 4-én aláírták a versaillesi Grand Trianon palotában, ekképp megpecsételve Magyarország sorsát – elősegítve feldarabolását, kialakítva Cseh-szlovákia és más országok határait, s megteremtve az új Európa arculatát”. Azonban a centenárium évében végül az emlékmű ünneplése helyett oszlopdöntésre került sor.

Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere a ma7.sk-nak elmondta, hogy a tíz évvel ezelőtti oszlopállítás engedélyezése és felállítása is igazán furcsa körülmények között történt: „Nemcsak magyar, hanem szlovák részről is elhangzottak már akkor olyan ellenérvek, hogy az emlékművet helytelen lenne a forgalom miatt nehezen megközelíthető szigetecskére felállítani. Végül a Ján Slota vezette SNS [Szlovák Nemzeti Párt - a szerk.] mégis megszerezte annak engedélyeztetését. A jelenlegi építkezés keretében pedig a terület tulajdonosa, az SSC [Szlovák Útkezelő Vállalat - a szerk.] távolíttatta el az oszlopot. Maga az I/64-es számú főút ugyanis az SSC tulajdona, és csak bizonyos peremterületek képezik Komárom város tulajdonát. Az oszlop az SSC raktárából bizonyára visszakerül majd az emlékmű tulajdonosához, tehát az SNS-hez” – fogalmazott.

Az emlékoszlop csütörtökön történt elbontása napjáig így nézett ki:

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yanoo
2020. április 19. 12:05
Sőt, Anna Donáthova Hazudikova terembe, a büszke felvidéki tót lányról elnevezett sírkamárba.
kaltran
2020. április 18. 20:17
Az oszlop Slota és a tótok részéről mintegy normális megnyilvánulás. Az ő szempontjukból. Ami engem viszont azóta is bánt és bosszankodok rajta, hogy Sólyom László annak idején megállt a híd felénél és visszafordult. Mégis mi történhetett volna? Letartóztatják? Bebörtönzik? Ekkora hülyék biztos nem lettek volna. Sólyom nem egy madár, hanem egy gyáva kukac.
brekker
2020. április 17. 23:13
Megjön lassan a szlovákok józan esze, hogy ígyis-úgyis együtt kell élnünk, ha már bocsánatot nem is kérnek, legalább élni hagynak. De mi viszont háromszor verünk vissza rajtuk mindent, ahogy tisztul a világgazdasági köd. Lesz nagy örömködés, mikor ki-ki szlovák megtalálja a régi anyakönyvi kivonatokat.
hegyaljai
2020. április 17. 19:52
Ha valaki nem tudná ki is az a Jan Slota, valami ilyesmi: https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1n_Slota
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!