Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Szabó Tímea váratlan húzása: pajkos mosollyal szállt be Karácsony infantilis játékába

2024. május 16. 08:10

Bevallom, nem nagyon szeretnék Karácsony Gergelytől dedikált példányt kapni a könyvéből.

2024. május 16. 08:10
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

***

„Karácsony Gergely ténykedése során hibát hibára halmozott. Szinte semmi sem valósult meg eddigi ígéreteiből. Csődközelbe kormányozta a koszossá, rendezetlenné és kaotikussá vált Budapestet. Működése alatt a balliberális vezetésű főváros parkolóhelyeket számolt fel, megemelte a parkolási díjakat és kiterjesztette a fizetős zónákat olyan helyeken is, amelyek korábban ingyenesek voltak.

Írásos ígérete ellenére, nagy dugókat okozva, nem adta vissza az autós forgalomnak a Lánchidat, emellett városszerte megjelentek a biciklisávok mellett az úgynevezett Geri-karók: az Üllői úti és Váci úti sávval közfelháborodást váltott ki nemcsak a budapestiek, de a mentők között is, ugyanis a Geri-karók növelik a káoszt és a dugókat városszerte.

Ez a szomorú igazság, ezt érzékelik, a saját bőrükön tapasztalják a fővárosiak. Kivéve a Párbeszéd jeles képviselőjét Szabó Tímeát, aki egy Facebook-posztban, pajkos mosollyal állt be Karácsony infantilis bohóckodása mellé:

»Karácsony Gergely Falak helyett hidak című könyvét két csodálatos fiamnak, a 16 éves Gergőnek és a 6 éves Mikinek dedikálta. Az ő jövőjük is a tét a mostani választáson. Vegyetek részt a játékban, keressétek meg a városban elrejtett dedikált példányokat!«

Bevallom, nem nagyon szeretnék Karácsony Gergelytől dedikált példányt kapni a könyvéből, de egy valami van, amit még ennél is jobban elutasítok, hogy újra ő legyen ismét a főpolgármester. Mert az végzetes következményekkel járna.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­É­­­r­­t­­­é­­k­­­e­­­l­d­­­ ­­a­­­ ­­s­z­­­e­x­­i­­­ ­p­­u­­­n­c­­i­­­m­­­a­­t­­ 👉 𝐖­­𝐖­𝐖­­­.­­­𝐗­­𝟏­𝟖­­­.­­­𝐅­𝐔­­­𝐍
2024. május 17. 01:27 Szerkesztve
Csődközelbe került az ország Gyurcsány vezetésével és csődközelbe került Budapest Karácsony vezetésével. A csődösök már bizonyították, hogy alkalmatlanok! Annyi esze meg gerince a balosoknak is lehetne, hogy aki egyszer csődbe vitte az országot vagy a fővárost azt többet nem bízzák meg semmivel! Az, számoljon el a tevékenységével és menjen a süllyesztőbe! Ez nem korrupció volt? Ez volt a szakértelem? Ez volt a felelős politizálás? NO MIGRATION, NO GENDER, NO WAR HAJRÁ ALEXANDRA!
cinkegolyó
2024. május 16. 16:07 Szerkesztve
Falak helyett hidak folytatása: Közlekedési utak helyett karók, avagy ide még a mentők sem jöhetnek be.
states-2
2024. május 16. 11:41
Mi az? Hosszú, vékony, korrupt komcsi? Karógeri. Vékony, alacsony, ronda komcsipicsa? Szabóügynök.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!