Mao vagy Dao?

2023. augusztus 07. 16:32

A magyar politika úgy kacsingat a centralizált ázsiai autokráciák felé, mintha kötelező lenne.

2023. augusztus 07. 16:32
null
Gelencsér Ferenc
Gelencsér Ferenc
Index

„A XXI. század fontos sorskérdése lesz, hogy a politikusok a decentralizált alternatívák mellett teszik-e le a voksukat, ami demokratikusabb, átláthatóbb, ezzel együtt politikailag önkorlátozó működést jelent, vagy centralizált működésű államokká alakítják országaikat.

A század egyik legfontosabb kérdése a Dao vagy Mao, azaz a totális »nagy állam« vagy az »éjjeliőr állam« gondolata lehet. Az általam Maónak, vagyis a centralizáltan működő, az állam által szinte teljesen kontrollált és irányított modellt aligha kell bemutatni. Ez egyrészt a névadó Mao Ce-tung kínai kommunista diktátornak köszönhető, aki totális állami kontrollt vezetett be Kínában, másrészt Magyarországon a sok területen kommunista politikát folytató Fidesznek, amely egyre erősebben az állami-autokratikus korporatizmus modellje felé tolja hazánkat.

A magyar politika úgy kacsingat a centralizált ázsiai autokráciák felé, mintha kötelező lenne, miközben az exportunk 90%-a Európába irányul, az EU és a NATO a Nyugathoz köt bennünket. Az Orbán-rezsim nem méri fel a rossz kormányzásának következményeit, közben a magyarok a lábukkal szavaznak: 2010 óta százezrek hagyták el az országot, ami a gazdasági mutatókban éppúgy megjelenik, mint a választási adatokban. A fiatalok egy emberségesebb, igazságosabb, tehát kevésbé centralizált országban kezdett új élet reményében távoznak. 

Magyarország példája azt mutatja meg, hogy az oktatás színvonalának rombolása, az oktatás elérhetőségének csökkentése és a jogi eszközökkel való machinálás milyen súlyos károkat tud okozni. A 2008/2009-es gazdasági világválságból való kilábalás után tapasztalható, hosszas gazdasági növekedés idején a piacon megkereshető bérek elszakadtak a közszférában megszerezhető fizetésektől. A kormány ráadásul 16 évre csökkentette a tankötelezettségi korhatárt, amivel azt bizonyítja, hogy a lelketlen (rabszolga)munka világába terelik a képzetlen, gyakorlatilag végzettség nélküli diákokat. Az intellektuális és morális védőhálók megszüntetése egy teljes mértékben érzéketlen, a szolidaritást nélkülöző állam irányába mutat.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gasztronauta
2023. augusztus 09. 12:45
"Ez hülye."
cutcopy
2023. augusztus 08. 14:24
Ezt az üres szócsépléscunamit, nem lett volna egyszerűbb a bevált nemtetszikezés..?
jagdpancer
2023. augusztus 08. 13:41
Muszáj neked mindennap kinyitni a szaról ,gecitől büdös pofádat hülyegyerek ?
Hangillat
2023. augusztus 08. 04:58
Gelencsér intellektuális decentralizátor ó-kínai nézeteivel rombol, a decentralizáció az E. Ügyészségben lenne, a tanulástól viszolygó 16 évesig szakmát tanulhat, a kor elérése után elhagyhatja a közoktatást- netán (szak)gimnáziumba járatná 18. évéig? Oktatás, egészségügy, lopnak, akkumulátor -hol a többi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!