Kártérítési pert indítanak Iványi Gáborék a magyar állam ellen

2023. április 28. 17:20

Szerintük jogtalanul fosztották meg őket az egyszázalékos adófelajánlások gyűjtésének lehetőségétől.

2023. április 28. 17:20
null

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség kártérítési pert készül indítani a magyar állam ellen, mert szerintük jogtalanul fosztották meg őket az egyszázalékos adófelajánlások gyűjtésének lehetőségétől – közölte Iványi Gábor, az egyház elnöke pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a perben azt kívánják elérni, hogy az állam megtérítse nekik azt az összeget, amely egyházuk technikai számának elvételéből adódott. A pénzt 20 000 ellátottuk megsegítésére és több tucat intézményük működtetésére fordíthatták volna.

Legutóbb csaknem 52 000-en ajánlották fel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek adójuk egyházi egy százalékát

– tette hozzá az elnök – és ezzel számításaik szerint az ötödik legnagyobb magyarországi egyháznak számítanak.

Iványi Gábor közölte azt is, hogy jövő héttől Budapest több pontján várják nyilatkozattételre azokat, akik a 2015 és 2020 közötti időszakban is részükre ajánlották volna fel adójuk egy százalékát.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemkellnév
2023. április 29. 19:51
Remélem valaki dokumentálja, hogy ez az Iványi merre jár, amíg Ferenc pápa itt van nálunk, Magyarországon!
Jooee
2023. április 29. 01:42
Ezt a hülyét is a Böszme uszítja! Tegye azt. Futja a dollárokból a perköltségre. - Az adót meg nem tudta befizetni. Ez is megér egy pert.
Salamander
2023. április 29. 00:54
El kellene dönteni: egyház vagy politikai párt. A kettő egyszerre nem lehet.
gyurica
2023. április 29. 00:22
A választások előtt kicsit ráijesztettek. Azóta nagy a csend. Gondoltam a napokban, hogy ideje lenne jól megszivatni már.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!