Budapestre érkezik a Ryanair vezére és rendkívüli bejelentést tesz

2022. szeptember 10. 19:02

Mint ismert, Michael O’Leary a kormány által kivetett adót „idióta és diszkriminatív” sarcként emlegette.

2022. szeptember 10. 19:02
null

Kedden Budapestre érkezik, és rendkívüli bejelentést tesz Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója – tudta meg a Világgazdaság. A lap egy meghívóból értesült arról, hogy a Ryanair keddre egy fővárosi hotelba sajtótájékoztatót hívott össze, és a meghívóban az áll, hogy az esemény házigazdája maga Michael O’Leary lesz. Azt még nem tudni, hogy pontosan miről akar beszélni, „bár van néhány aggasztó előjel” – írják.

A portálon felidézik: a Ryanair-vezér a minap Brüsszelben járt, ahol közölte, hogy a belga kormány által áprilisban bevezetett, 2–10 euró költségű – a magyar különadónál kisebb – repjegyadó, valamint az ottani üzemeltetői költségek növekedése miatt teljesen kivonulnak a belga főváros repteréről.

Azt megelőzően, még szeptember elején azt jelentette be a Ryanair-vezérigazgató, hogy az athéni jelenlétüket is felszámolják idén október és jövő március közt. O’Leary ott is a helyi üzemeltetőt és a görög kormányt okolta a kialakult helyzetért.  A portál szerint az előzmények fényében

nem lehetetlen tehát, hogy Budapesten is hasonló jellegű bejelentésre lehet számítani a Ryanair-vezértől.

A Ryanair és magyar kormány már hónapok óta vitában állnak a miatt az extraprofitos különadó miatt, amelyet a kormány többek közt a légitársaságokra is kivetett. Augusztusban a vállalkozás egy 300 milliós fogyasztóvédelmi bírságot is kapott, amit követően a vezérigazgató bejelentette, hogy csökkentik a Budapestre menő és Budapestről induló járataik számát az ősztől kezdve.

A Világgazdaság azt is megjegyezte, hogy a kormánnyal való konfliktus előtt a Ryanair még bővítésekre készült Budapesten. Idén februárban még arról adtak ki közleményt, hogy nyolc repülőre bővítik a Budapesten állomásozó flottájukat, amivel 240 munkahelyet biztosítanak, és 4000 közvetett munkahelyet támogatnak a régióban.

Nyitókép: Tolga Akmen / AFP 

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2022. szeptember 11. 21:47
A fapadosok a közeljövőben igen nagy problémák elé néznek (a többiek is, csak azokat majd a szokásos trükkökkel kisegítik az anyaországok). Drága lesz az üzemanyag, ettől drágul a repülés, amit az energiaszámlák miatt a lakosság egy jó része nem fog tudni megfizetni. Arra számítok, hogy a "hobbyrepülés" (ugorjunk ki hétvégére Milánóba...) be fog dőlni. Nem fog megszűnni, de drasztikusan csökkenni fog a kuncsaftok száma. Szerintem O'Leary már elhatározta, hogy jelentékenyen csökkenti a járatai számát - esetleg még városokat - akár Budapestet is - kivon a kínálatból. Most azért jön, hogy mindezt a különadó hatásaként vigye be a köztudatba.
Szerintem
2022. szeptember 11. 06:44
Viszonylag gyakran repülök, különböző helyekre. Ezt a Ryanairt viszont már pár éve kizártam, hogy inkább vállalok átszállást is, de ezeknek a koszos roncsait mindenképpen elkerüljem. Volt hogy ott volt még a gépben az előző, de ki tudja hány útnak is a szemete. Ami végképp betett, hogy már bent ültünk a mozdulatlan gépben egy órát, aztán ki kellett szállni, mert technikai okból gépet cseréltek, de az csak másnap repülhetett. A pimasz lehúzásaikat meg se említem.
Osztap Bender
2022. szeptember 11. 06:24
Itt a nagy lehetőség! Két kihizlalt fogdmeg, erős bilincs, földre vitel, hátára térdelés, Gyorskocsi utcai valamelyik ávós zárka. Addig marad a szép ember, amíg ki nem fizeti a kirótt fogyasztóvédelmi bírságot. Hiszen itt a művelt nyugat szerint "náci diktatúra" van, de akkor alkalmazzuk a "jól bevált" módszereket is. Esetleg a repülőgép is lefoglalható biztosíték gyanánt.
critical man
2022. szeptember 11. 06:18
A Wizzair helyében megjelennék a sajtótájékoztatón és megköszönném a lehetőséget.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!