Behatoltak és tüzet raktak a migránsok a kelebiai templomban karácsonykor

2021. december 27. 14:11

„Erős füstszag lengte be vasárnap reggel a templomot” – mondta el a kelebiai plébános.

2021. december 27. 14:11
null

December 25-én éjszaka migránsok mehettek be a szerbiai kelebiai templom udvarába, átlépve a zárt kovácsolt kaput, és a templom főbejáratában pár centiméterre a 85 éves lakkozott tölgyfa ajtó mellett tüzet raktak, hogy melegedjenek. Másnap reggel a felújított templom füsttel várta a Szent családot ünnepelni jött híveket – írta meg Paskó Csaba plébános Facebook-bejegyzésére hivatkozva a hirado.hu

„Erős füstszag lengte be vasárnap reggel a templomot” – magyarázta a kelebiai plébános. Paskó Csaba szerint mindenki megijedt, hogy valami ég, végül megtalálták a füst forrását.

A templomudvarban már korábban is jártak migránsok

Vasárnapra, vagyis karácsony másnapjára virradóra, feltételezhetően migránsok egy csoportja az ónos eső elől menekülve, összegyűjtötte a nagyobb faágakat és fadarabokat a kelebiai templom udvarában, és a 85 éves tölgyfa-templomajtó tövében gyújtottak tüzet.

Reggel egy nagy vödörnyi hamut gyűjtöttek össze, tehát megvolt a veszélye annak, hogy kigyullad a tölgyfaajtó, illetve lángra lobban az egész kelebiai templom. Paskó atya szerint azért megdöbbentő a mostani eset, mert

ezt a templomot a kelebiai hívek 85 éve emelték, és sorsát a szívükön viselik.

A templomudvarban már korábban is jártak migránsok – panaszolta a plébános. Frányó Anna sekrestyés nemrégiben azon kapott rajta egy csoport illegális bevándorlót, hogy a templomkertben a ruháikat szárították, de rendszeresen járnak be a telefonjaikat is tölteni.

Nyitókép: Facebook

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Most80
2021. december 28. 22:14
Egy közepesen vérmes iszlám országban már tüzet raktak volna a tűzrakókból, ha ez a gyalázat egy mecsetnél történik.
APA152
2021. december 27. 22:53
Milyen rendes migrik voltak ! Eltüzelhették volna a keresztet is,de azt tiszteletben tartották,pedig nagyon fáztak. Na ezek tuti hogy tudnának integrálódni. Vagy csak nem fából volt a kereszt?
Csomorkany
2021. december 27. 21:27
Tovább fejlesztették a libsik ötletét, hogy télire nyissák meg a templomokat. Tudjátok, milyen hideg egy templom egész éjszaka?
Salamander
2021. december 27. 18:00
Fel kellene szólítani a lakosságot, hogy aki migránst lát, az tartóztassa fel és hívja a rendőrséget. Ha a migráncs ellenáll, jogos védelmi helyzet alakuljon ki, és így akár az életével is fizethet az illegális, engedetlen templomgyújtogató. Szépen abbamaradna a gőgös migránsáradat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!