Törött sörösüvegekkel üldözte a magyar polgárőröket egy román társaság

2021. augusztus 02. 13:27

A két román férfi késő este egy bátyai vendéglő előtt garázdálkodott.

2021. augusztus 02. 13:27
null

Egy 35 éves és egy 26 éves román állampolgár 2021. július 30-án késő este egy bátyai vendéglő előtt garázdálkodott. Hangosak és agresszívek voltak, ezért az egyik környéken lakó értesítette a helyi polgárőröket, akik haladéktalanul meg is jelentek a szórakozóhelynél – írja a Police.hu

 A még ott lévő férfiakat kulturált viselkedésre szólították fel, mire a zajongók rájuk támadtak. Fenyegették, szidalmazták a polgárőröket, és ebben egy harmadik társuk, egy ismeretlen nő is segítségükre volt. Az immár trióvá nőtt csoport tagjai lökdösték, bántalmazták a sértetteket, akik testi épségük megvédése érdekében elmenekültek. A két férfi és a nő ekkor törött sörösüveg darabokat kapott fel, és azzal a kezükben utcákon keresztül üldözték áldozataikat egészen addig, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. A gyanúsítottak rátámadtak a járőrökre is, ellenszegültek az intézkedésnek, lökdösődtek. Az egyenruhások a román férfiakat végül elfogták, míg női társukat – aki elmenekült a helyszínről – keresik.

A rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítják a 35 és 26 éves bűnelkövetőket. Őket kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.  

A járőröket ért támadás ügyében a Kalocsai Rendőrkapitányság hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt feljelentést tesz a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségen.

Nyitókép: Police.hu

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pragmatika
2021. augusztus 03. 17:57
Hát, polgárőr ügyben nem vagyok járatos, de úgy tudom, hogy a beavatkozás szempontjából a jogaik, eléggé korlátozottak. Ezen kéne változtatni. És, vagy, polgárőrnek csak az menjen, akinek az ütése, meg tud állítani egy ilyen f.szkalapot.
Karvaly
2021. augusztus 02. 19:03
Ideális esetben már a polgárőrök földre vitték volna ezeket az aljaembereket, és a rendőrök már csak a börtönbe szállították volna őket.
nempolitizálok
2021. augusztus 02. 17:03
A román cigányok még a magyar cigányoknál is jobban el vannak kapatva.
Nehidd El
2021. augusztus 02. 15:46
Máskor azt szeretném olvasni, hogy a rendőrök fegyverhasználatra kényszerültek. A minimum, hogy fasírttá lövik a térdüket, de ha feljebb megy, akkor úgy jártunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!