Az Országgyűlés határozatban állt ki a Minority SafePack mellett

2021. április 28. 15:50

Az Országgyűlés szerdán határozatban jelentette ki, továbbra is kiáll a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés mellett.

2021. április 28. 15:50
null

Az Országgyűlés szerdai határozatában mély megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy az Európai Bizottság (EB) teljes egészében elutasította a Minority SafePack célkitűzéseit, amelyeket korábban az Európai Parlament (EP) is nagy többséggel elfogadott. Az EB ezzel nem csak az EP támogató véleményét hagyta figyelmen kívül, hanem az európai polgárok akaratát is semmibe vette – hangoztatták.    

A Ház kiáll az európai lakosság 10%-át kitevő őshonos kisebbségek ügye mellett

Pánczél Károly, a határozat előterjesztőjének szavai szerint az EB döntésével elmulasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy konkrét intézkedésekkel tegyen tanúbizonyságot az európai őshonos nemzeti kisebbségek iránti elkötelezettségéről, kultúrájuk támogatásáról és védelméről.    

„A Minority SafePack sikert jelent a kezdeményezők és a támogatók számára, ugyanakkor az az EB kudarca és szégyene, hogy hitelteleníti az európai polgári kezdeményezések ügyét. Az eddig indult 60 ilyen kezdeményezésből hat-hét esetében gyűltek össze a szükséges aláírások, azonban a bizottság mindegyiket lesöpörte az asztalról” – mondta Pánczél Károly.    

A Gyurcsány-párt nem támogatja a határon túli magyarok ügyét

A parlamenti szavazáson a Demokratikus Koalíció (DK) egyik képviselője nemmel szavazott a DK további hét képviselője pedig nem vett részt a voksolásban.    

Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, a kezdeményezés operatív vezetője szerint is az EB hibázott, amikor elutasította a jogalkotást a nemzeti kisebbségek védelmében. „Nekünk van igazunk ebben a kérdésben” – jelentette ki, hozzátéve:

a bizottság semmibe vette az aláíró polgárok véleményét és az EP határozatát is.    

Vincze Loránt szerint a Ház szerdai határozata arra sarkall, hogy még nagyobb elhatározottsággal folytassák ezt a küzdelmet, mivel „mögöttünk áll a nemzet és 50 millió, őshonos európai kisebbséghez tartozó polgár. Közösségeink otthon akarnak fejlődni a szülőföldön, ehhez európai támogatást is szeretnénk, ehhez ragaszkodunk, ebből nem engedünk” – hangoztatta, bízva abban, hogy a Bizottság végül politikai nyomásra megváltoztatja a döntését, mivel az „elutasító indoklás formailag és tartalmilag is kifogásolható”

A határon túli magyarok képviselői üdvözölték az Országgyűlés döntését

Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke Márton Áron püspököt idézve azt mondta: „nem szűkös kenyeret, hanem emberi jövőt szeretnének”Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke szerint pedig a Minority SafePack

Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt bukaresti parlamenti képviselője, az emberi jogi bizottság tagja arról szólt, hogy elfogadhatatlannak tartják az EB döntését, ezért pártja az az ellen szerveződő bármilyen kezdeményezést támogat. 

Őry Péter, a felvidéki Csallóközcsütörtök polgármestere, a Pro Civis Társulás elnöke szerint

Ritter Imre német nemzetiségi szószóló örült annak, hogy a német törvényhozás, a Bundestag egyhangúlag támogatta a kezdeményezést, ezért annál inkább érthetetlennek nevezte, hogy a EB lesöpörte azt az asztalról.

(MTI)

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2021. április 28. 16:53
Várt valaki mást? Európában a homoki és az igazi niggerek a fontosak.
Horst_Tappert
2021. április 28. 16:45
Mocskos, aljas, hazaáruló, gyilkos dk...
kunfia
2021. április 28. 16:29
"A befogadás és Európa gazdag kulturális sokszínűségének tiszteletben tartása az Európai Bizottság egyik prioritása és célkitűzése. A kezdeményezés eredeti, 2013-as előterjesztése óta eltelt években számos olyan intézkedés született, amely megoldást kínál a benne megfogalmazott javaslatokra. A Bizottság közleménye a kilenc egyedi javaslat mindegyikét értékeli, figyelembe véve a szubszidiaritás és az arányosság elvét. Bár a Bizottság válasza nem irányoz elő új jogi aktusokat, a már hatályos jogszabályok és szakpolitikai intézkedések teljes körű végrehajtása komoly fegyvártárat fog biztosítani a kezdeményezés céljainak támogatásához."https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_21_81 Azaz Orbán megint hazudik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!