Szijjartó: Magyarország javaslatot tett az ukrajnai magyar nyelvű oktatási helyzet megoldására
2020. február 07. 12:25
Az ukrán oktatási miniszterrel abban állapodtak meg, hogy az ukrán miniszter fogadja a kárpátaljai magyar pedagógusok szövetségének vezetőit.
2020. február 07. 12:25
p
0
0
5
Mentés
Az ukrán nyelv kisebbségi oktatására és a kárpátaljai magyarok anyanyelvének egyidejű megőrzésének lehetőségére vonatkozó magyar javaslatról tájékoztatta ukrán tárgyalópartnereit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki kijevi látogatásán.
Erről a miniszter azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Dmitro Kulebe ukrán miniszterelnök-helyettessel közösen tartott pénteki kijevi megbeszélésüket követően.
„Értjük Ukrajnának azt az elvárását, hogy a területén élő minden állampolgár tudjon ukránul beszélni, mi pedig azt szeretnénk, ha a Kárpátalján élő magyarok megőrizhetnék magyar anyanyelvüket. Szerintünk ezt a két célt egyszerre is el lehet érni” – fogalmazott Szijjártó.
Elmondta, ismertette az erre vonatkozó magyar javaslatokat Anna Novoszad ukrán oktatási miniszterrel, akivel abban állapodtak meg, hogy a közeljövőben az ukrán miniszter fogadja a kárpátaljai magyar pedagógusok szövetségének vezetőit.
Szerinte ugyanis nem arról van szó, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, és most Franciaország beavatkozna a háborúba, hanem arról, hogy egy indokolatlan tabut feloldanak Ukrajna javára.
Franciaország, Magyarország és Szerbia különutas Kína-kapcsolata megbontja az európai egységet, és gyengíti az EU-t – erre játszik az oroszok háborúját támogató Peking – írja a Die Welt szerzője.
A jelenlegi kulturális háborúk alatt a nyugati világ sosem látott nyomás alatt áll, hogy ne csak a vallásától, hanem minden történelmi eredményétől is elforduljon.