Férfimunka

2019. július 05. 07:10

Milyen jelentéstartalmat hordozhatnak Cseh Katalin fejében a morál és a kisebbség szavak?

2019. július 05. 07:10
Jobbágyi Zsófia

„»A férfiakkal minimum egyenlő arányban kell képviseltetnünk magunkat a politikai színtéren. Nem tagadom, Kálmán Olga főpolgármester-jelöltségében ez is egy fontos szempont: hogy végre Budapestet először a világtörténelemben vezesse egy kemény, pengeéles eszű nő.« Az idézet a DK-s Gyurcsányné Dobrev Klárától származik még abból az időszakból, amikor reménykedett benne, hogy Kálmán „nincs egy rongyom, amit felvegyek” Olga lesz A Nagy Közös Ellenzéki Jelölt, aki majd ősszel legyőzi Tarlós Istvánt.

Szintén Dobrev Klára volt az, aki büszkén vállalta, hogy még csak nem is szavazott a fideszes Járóka Líviára, aki szerda óta újból az Európai Parlament egyik alelnöke, és akinek nem derogált egyenesen gratulálni Gyurcsánynénak ugyanezen poszt elnyeréséért. A magyar női alelnökök megválasztása a momentumos Cseh Katalint is örömmel töltötte el, ám nem volt felhőtlen a boldogsága, ugyanis „komoly morális aggályokat okozott” számára, hogy a fideszes Járóka Lívia személyében egy olyan jelöltet támogasson, »aki asszisztál a Fidesz rombolásához, például a kisebbségek ügyében is«.

De milyen jelentéstartalmat hordozhatnak Cseh Katalin fejében a morál és a kisebbség szavak? Nem lehet nem elgondolkozni ezen azok után, hogy pár napja együtt fotózkodott Dacian Ciolossal, a Renew Europe liberális EP-frakció vezetőjével, a magyarok kiirtására buzdító, Európa-ellenes szervezet, a Vatra Romanaesca egykori kolozsvári funkcionáriusával, aminek 1990-es kiáltványának tizenhatodik pontja így szól: »Erdély mindig a miénk volt, a mienk, és mindig a miénk lesz. Sajnos szent román földjét még bepiszkítják a hunok, a cigányok és más cafatok ázsiai lábai. Egyesüljetek, hogy űzzük ki őket az országból!«”

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. július 06. 02:02
Nagyon tetszett, hogy Járóka Lívia milyen elegánsan adta tudtul, hogy mennyivel felette áll a demagóg vörös csürhe felett morálisan is!
Óbor Dezső
2019. július 05. 14:20
Kedves Zsófia, én ezektöl a hazaárulóktol nem is vártam mást, ezek akkora bunkók, hogy simán jók lennének döngölőknek. Ha kicsit megnézzük hogy kik is nevelték őket, mindent megmagyaráz!! .....a felmenőiket kell csak megnézni......egytöl egyig őskomunista hazaárulók voltak, akik még mindig a másoktol elrabolt vagyonokban laknak.....ők tették tönkre a hazánkat....(kár hogy nem vonták a rendszerváltozáskor felelősségre őket, akkor az ivadékaik is megtanulták volna mi az hogy tisztelet.)
Louie001
2019. július 05. 11:27
http://www.mediatica.ro/wp-content/uploads/2016/12/dacian-ciolos_orban-viktor.jpg vélemény, fideszcsicskák?
Sulammit
2019. július 05. 11:08
Riport Gyurcsánynéval. "Ön politikailag mindig is igen aktív volt. Gondolt arra, hogy átveszi a férjétől a stafétabotot? Lehet, hogy jót tenne vele. Clintonéknál bevált. Lehet, hogy vele jót tennék, de magammal biztos nem. Erős közéleti ambícióim vannak, a véleményemet szeretem megmondani, de politikai vezetői ambícióim nincsenek, talán pont azért, mert látom, hogy ez milyen képességeket és terhelést igényel. Szeretek küzdeni, azzal sosem volt bajom, ha például a szélsőjobboldali őrülettel kellett szembe mennem, de politikai funkcióra nem vágyom."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!