Orbán Viktor is leadta szavazatát Zugligeten

2018. április 08. 10:02

A kormányfő a Zugligeti Általános Iskolában szavazott, és úgy fogalmazott, hogy miniszterelnök mellett jövőt is választunk a mai voksoláson.

2018. április 08. 10:02

Magyarország jövője a tét a parlamenti választáson – mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak vasárnap kora reggel, miután leadta szavazatát Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában.

A kormányfő, a Fidesz elnöke, aki feleségével, Lévai Anikóval érkezett a szavazókörbe, úgy fogalmazott: „nemcsak pártokat, nemcsak kormányt, nemcsak miniszterelnököt, hanem jövőt választunk magunknak". Elmondta azt is, hogy a voksolás után folytatja a mozgósítási kampányt.

Az Origó is megjelentetett egy interjút vasárnap reggel a kormányfővel, ebben úgy fogalmaz, hogy a választásnak komoly tétje van, Brüsszel még az idén, 2018-ban tízezer migránst telepítene Magyarországra. Hozzunk ma egy nagy, közös döntést arról, hogy nem engedjük be a bevándorlókat Magyarországra és megvédjük az országot. A kényelmet ma tegyük félre. A sorosisták mind ott lesznek, legyünk ott mi is. Ma jó döntést kell hoznunk, mert ha elhibázzuk, nem lehet jóvátenni. Mindenki menjen el, és adja mindkét szavazatát a Fideszre.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Natali
2018. április 09. 18:33
Nagyon vonzó és szexi lány vagyok. Szeretek utazni. Olyan embert keresek, aki meghív engem. Megmutatja az országot vagy a várost. És csak legyen egy jó idő együtt. Saját fotóim a https://goo.gl/U5xAfg oldalon Ezen az oldalon is elérhetőek a kapcsolati adatai
falusi
2018. április 08. 14:27
Kossuth lendülete, Deák bölcsessége egy emberben, a miniszterelnökünkben. Hajrá magyarok!
peninsulavaldes
2018. április 08. 12:02
Jól tette
áfonya
2018. április 08. 10:58
Szavaztunk DR Orbán Viktor X ,Fidesz X .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!