Egyetértés volt a migráció ügyében a V4 kormányfői között

2018. január 26. 17:12

Egyetértettek a régiót érintő fontos kérdésekben a visegrádi országok miniszterelnökei pénteken, a Várkert Bazárban tartott panelbeszélgetés során.

2018. január 26. 17:12

Az illegális migráció elutasításában, az európai uniós integráció felgyorsításában és a visegrádi együttműködés sikerességében is egyetértettek a visegrádi országok miniszterelnökei a pénteki budapesti csúcstalálkozójukat követő, a Várkert Bazárban tartott panelbeszélgetés során.

A V4 négy sikeres állam, négy sikeres történet, egy Európa-párti projekt – jelentette ki Robert Fico. A szlovák miniszterelnök visszautasította azokat a kritikákat, amelyek abból fakadnak, hogy a V4-eknek időnként más a véleményük, például a kötelező kvótákról. „Emiatt nem tehetnek minket vakvágányra, nem vagyunk feketebárányok” – fogalmazott, hangsúlyozva: a visegrádi országok mindig Európáért fognak harcolni, reggeltől estig, de elvárják azt is, hogy Európa meghallgassa őket. A kvótákkal kapcsolatban azt is kifogásolta, hogy a döntéshozatalkor az Európai Unióban a belügyminiszterek tanácsán keresztül „megkerülték” az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsot.

Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnök arról beszélt, hogy meg kell hallgatni a tagállamok véleményét, nagyobb befolyást kell biztosítani nekik az európai döntéshozatalban. Kiemelte: „depolitizálni” kellene az Európai Bizottságot és Brüsszelt, a legfontosabb szó a tagállamoké kell, hogy legyen. A legnagyobb európai ügyeknek a biztonságot, a migrációt és a szabad piacot nevezte. Úgy vélte, mindebben a V4-es országok álláspontja megegyezik, a V4 „kitűnő projekt”, amelyet nem kell kibővíteni, ez a megfelelő méret, legfeljebb az egyes kérdésekben szövetségeseket kell találni. Andrej Babis elutasította a többsebességes Európa gondolatát, mert meglátása szerint az azt a látszatot keltené, hogy egyes tagállamok nem érnek annyit, mint a többi. A migrációt illetően elmondta: a tagállamoknak közösen kell tenniük az európai biztonságért. Magyarország volt az első, amely megoldotta a migrációs kérdést, mégis kritizálták, amiért felépítette a kerítést – emlékeztetett.

Gazdaságilag és katonailag is erős Európa, amelyet közös céllal rendelkező szuverén államok alkotnak – így vázolta „Európa-vízióját” Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. Európát olyan szuverén országoknak kell alkotniuk, amelyek nemzeti szinten döntenek, de állandóan együttműködnek a többi állammal, amikor egységes, harmonizált piacot építenek ki – fogalmazott a politikus. A közös katonai erőről azt mondta: nemcsak a „keleti agresszió”, hanem a terrorizmus és a migrációs válság miatt is szükség lenne rá. Szorgalmazta továbbá annak a folyamatnak a megállítását, hogy Nyugat-Európa „mágnesként vonzza” a legjobban képzett közép-európaiakat. „A legjobb embereinket” vissza kell hozni, és akkor még gyorsabb lehet a fejlődés – mondta a lengyel kormányfő.

Illegális bevándorlás

A panelbeszélgetésen külön téma volt az illegális bevándorlás, amelyet a kormányfők egyöntetűen elutasítottak, hangsúlyozva ugyanakkor a szolidaritás fontosságát.

Robert Fico kijelentette: Magyarország a migrációs krízisben azt tette, amit vártak tőle, védte a schengeni határt, és óriási hiba ezért kritizálni. 
A külső határokat kell védeni – sürgette, úgy fogalmazva: nem szeretné, ha muzulmán közösségek jönnének létre európai országokban, ez ugyanis az európai hagyományok, kultúra ellen van. Hangsúlyozta ugyanakkor a szolidaritás fontosságát, javasolta ezért V4-es kollégáinak, hogy utazzanak közösen Líbiába, hogy ott helyben tudjanak konkrét megoldásokat nyújtani. A kötelező kvótákat teljesen értelmetlennek nevezte.

Andrej Babis is arról beszélt, hogy Európán kívül kell megoldani a migráció problémáját, az pedig szerinte nem fordulhat elő még egyszer, hogy az uniós állam- és kormányfőket leszavazzák a belügyminiszteri tanácsban, az ugyanis nagyon káros lenne az EU "imidzsére".

Mateusz Morawiecki közölte: Lengyelország kész pénzügyileg részt venni a rászorulók segélyezésében, de csak a helyszínen, vagyis ott, ahonnan az illegális migránsok útnak indulnak. Felhívta a figyelmet egyúttal arra, hogy Lengyelország befogadott például háború elől menekülő ukránokat és csecseneket.

Az EU bővítése és a gazdaság

A miniszterelnökök az EU bővítéséről is kaptak körkérdést, amelyben szintén egységesen azt az álláspontot képviselték, hogy integrálni kell a Balkánt. Robert Fico rossz nézőpontnak nevezte, hogy egyes uniós tagállamok úgy érzik, a további bővítés sértené az érdekeiket. Szerinte Montenegróval kellene kezdeni az nyugat-balkáni integrációt.

Andrej Babis szintén egyértelműnek nevezte a bővítés fontosságát, ahogyan lengyel kollégája is reményének adott hangot, hogy az érintett államok a közös Európa tagjai lesznek.

A kormányfők ezután gazdasági jellegű kérdéseket is kaptak. 

A cseh ügyvivő miniszterelnök szerint országában nagyon jó a gazdasági növekedés, de ezt megfelelő infrastrukturális beruházásokkal tovább lehetne növelni.

Mateusz Morawiecki elmondta: nem baj, ha a V4-es országok egymással is versenyeznek, mert a fair verseny hozzájárul, hogy növekedjen a versenyképesség a gazdaságaikban. A lengyel kormányfő is sürgette az új infrastrukturális kapcsolatok kiépítését észak-déli irányban, ami véleménye szerint megerősíti a visegrádi együttműködés jelentőségét.

Robert Fico hangoztatta: a magyar-szlovák kapcsolatok még sosem voltak olyan jók, mint most, és ezt az állapotot továbbra is fenn kell tartani. Mint mondta, rengeteg tervük van a Magyarország és Szlovákia közötti infrastrukturális összeköttetések növelésére, fejlesztésére.

(MTI, MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2018. január 27. 20:46
Tudjuk, hogy a magyarok beemigráltak a szláv tengerbe. Az idegen testet a szervezetünk is úgy távolítja el, hogy a falósejtek körbeveszik az idegen testet, ami többnyire a gennyel együtt eltávozik a testből. A lengyel Jozef Pilsudski már szerette volna egyesíteni a szlávokat, így nem csodálkozhatunk azon, hogy örömmel támogatja az észak-déli infrastruktúra fejlesztését, vagy a szlovák-magyar kapcsolatok kiszélesítését. Az unió mind a négy országot egyaránt érinti, vagyis hosszú távon ezek az országok el fogják veszíteni a szuverenitásukat. Sajnálom ezt a helyzetet, de az értelmetlen ellenállás más fontos teendőktől vonja el az erőket. http://ktkj.blog.hu/2013/07/24/uniok_kialakulasa
balbako_
2018. január 27. 08:17
Ez olyan kemény dió, amibe beletörik az EU urainak a foga! A V4-ek gazdasága együtt meghaladja Franciaországét és a német V4 gazdasági forgalom meghaladja a francia- németet. Ezekkel már packázni nem lehet. (No és azok akik féllábbal már csatlakoznának Ausztria, Horvátország, Lettország és ide is kacsintgat Románia.)
makám
2018. január 27. 04:50
"Hangsúlyozta ugyanakkor a szolidaritás fontosságát, javasolta ezért V4-es kollégáinak, hogy utazzanak közösen Líbiába" ismerve gyuri bácsi meg a cia összefonódását egyirányú út lenne az mint a lengyeleké volt a ruszkikhoz.
madarasi.abel
2018. január 26. 22:10
"Andrej Babis elutasította a többsebességes Európa gondolatát, mert meglátása szerint az azt a látszatot keltené, hogy egyes tagállamok nem érnek annyit, mint a többi." savanyú a szőlő. együtt kéne működni, ennyi a titok:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!