Politikai akaraton múlik a marosvásárhelyi gimnázium sorsa

2017. szeptember 07. 17:43

Romániában politikai szándék van rá, hogy megszüntessék a Marosvásárhelyen működő magyar iskolát – jelentette ki Kelemen Hunor a gimnáziumért rendezett tüntetésen. Az RMDSZ elnöke szerint ha nem így lenne, kiigazítanák az alapításkor végzett adminisztratív hibát.

2017. szeptember 07. 17:43

Kelemen Hunor szerint csakis a politikai akaraton múlik, hogy megmarad-e a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szerdai marosvásárhelyi tüntetés után nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek.

Elmondta, hogy az elmúlt egy évben Liviu Pop oktatási miniszterrel, Dacian Ciolos és Sorin Grindeanu miniszterelnökökkel és Klaus Iohannis államfővel is tárgyalt a Római Katolikus Gimnázium ügyéről, de valamennyien azt mondták, nincs mit tenniük. Amikor azonban a marosvásárhelyi önkormányzat három rendben is határozattal próbálta kiigazítani azt az állítólagos adminisztratív hibát, amely az iskola létrehozásakor történt, ezeket valamennyi alkalommal megtámadta a prefektus, a kormány Maros megyei képviselője. „Világos, hogy létezik az iskola megszüntetésének a szándéka, egy arra irányuló törekvés, hogy ne hagyjanak működni egy magyar iskolát. (...) Ez politikai kérdés. Hiába csűrjük, csavarjuk az adminisztratív és jogi érveket, mert ha van rá politikai akarat, létezhet ez az iskola” – jelentette ki Kelemen Hunor, aki maga is részt vett a szerdai marosvásárhelyi tüntetésen.

A hibát ki lehetne igazítani

Hozzátette: abból kell kiindulni, hogy a helyi önkormányzatnak az volt a szándéka, hogy létrehozza a tanintézetet, és ha adminisztratív hibák történtek a folyamatban, azokat ki kell igazítani. Kelemen Hunor ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a Római Katolikus Gimnázium megszüntetésével automatikusan érvényét veszti az a bérleti szerződés, amellyel a marosvásárhelyi önkormányzat a város legrangosabb román nyelvű iskolája, az Unirea Főgimnázium számára bérli a római katolikus egyház vagyonkezelőjétől az iskolaépületet. Hozzátette, nem tudja, hogy mi fog történni, mert az egyház ügyeibe nincsen beleszólása, de valószínűsítette, hogy a bérleti szerződés hatályát veszti. „Ebből pedig újabb cirkusz következik, hogy lám, a római katolikus egyház kirakja az iskolából a román gyerekeket” – jegyezte meg az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor csütörtökön elmondta: a múlt héten Liviu Dragneát, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, és Mihai Tudose miniszterelnököt is részletesen tájékoztatta az iskola helyzetéről, és átadott nekik egy jogi értelmezést, amelyet egy egyetemi tanár készített. „Ennek az a konklúziója, hogy az iskola törvényesen lett létrehozva, a tanintézetet nem lehet felszámolni, és nincsen semmi akadálya annak, hogy önálló jogi személyként működjön tovább” – mondta.

Bátorságra van szükség

Hozzátette, szerda este Calin Popescu Tariceanuval, a másik kormánypártnak, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) az elnökével is hosszas telefonbeszélgetést folytatott a kérdésről. „Politikai bátorságra van szükség részükről ebben a pillanatban. Nem a félelem kell, hogy diktálja a lépéseiket” – fogalmazta meg a beszélgetései konklúzióját Kelemen Hunor. A pártelnök szerint az ország vezetői szintjén nem született politikai döntés az iskola felszámolására.

A Római Katolikus Gimnázium védelmében szervezett szerdai marosvásárhelyi tüntetésen csak az egyházak, a szülők és a diákok képviselői szólaltak fel, de a tüntető tömegben valamennyi erdélyi magyar párt és politikai szervezet vezetői jelen voltak.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A teremburáját
2017. szeptember 07. 19:20
Most este a tanügyminiszter egy javaslattal állt elő: működjön a Bolyai mellett! Nem igen tudom értelmezni hogyan. vagyis az osztályok, tantestület maradjon a régi épületben, de mint a Bolyai fFarkas gimnázium része, vagy hogy? Az épület a katolikus egyházé ugyanis s az Unirea román gimnázium bérlő benne, de csak ha a katolikus gimnázium is ott van! Fortyoghat a víz a sok okos koponyájában, mert holnap van a szavazás a románok felvételéről egy nemzetközi szervezetbe s Magyarország felfüggesztette a támogatását!
balbako_
2017. szeptember 07. 18:03
Nehezebb időszak következik Románia és Magyarország partneri viszonyában - jelentette ki a marosvásárhelyi iskolaüggyel kapcsolatban, emlékeztetve: Magyarország kénytelen visszavonni korábbi ígéretét Románia OECD tagságának támogatására az ügy rendezéséig.
noMores
2017. szeptember 07. 18:02
A magyar diplomacia dilettantizmusat mutatja ez az ugy...
A teremburáját
2017. szeptember 07. 17:51
Ez a SRI, DNA és az ultrasovén szürke eminenciások kavarása! A kormányé meg annyiban, hogy nem küldi a francba a saját helytartóját, a prefektust! Kíváncsi vagyok a folytatásra! Egyébként a román média pont úgy hallgat az ügyről mint a budapesti vizes Vb-ről! Jellemzően!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!