Tusk: A nehézségek megerősítették az európai egységet

2017. június 21. 18:27

Az Európai Tanács elnöke szerint az elmúlt hónapok nehézségei paradox módon megerősítették az európai egységet, az emberek többsége szemében az EU ismét inkább a megoldást jelenti, mint magát a problémát.

2017. június 21. 18:27

A jelek szerint lassan maga mögött tudja az Európai Unió az integrációellenes erők előretörése által jelentett kihívást, a kontinens számos országában jelentősen csökkent az EU-ellenes csoportok támogatottsága – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a tagállamok vezetőinek küldött szerdai levelében. Az elmúlt hónapok nehézségei paradox módon megerősítették az európai egységet, az emberek többsége szemében az EU ismét inkább a megoldást jelenti, mint magát a problémát – emelte ki az uniós állam- és kormányfőket tömörítő testület vezetője a meghívólevelében, egy nappal a tagállami vezetők brüsszeli csúcstalálkozója előtt.

Hozzátette: „ki lehet jelenteni, hogy jelentősen más politikai környezetben fogunk most találkozni, mint legutóbb, néhány hónappal korábban, amikor az EU-ellenes erők felemelkedőben voltak”. Ugyanakkor nem szabad hátradőlni, folytatni kell a munkát, különösen a biztonsági fenyegetések, az illegális bevándorlás, valamint a globalizáció szabályozatlan folyamatai tekintetében – fogalmazott a volt lengyel kormányfő, felsorolva a csütörtökön kezdődő kétnapos ülés főbb napirendi pontjait.

Tusk az első téma kapcsán a közös védelempolitika és a terroristák elleni fellépés erősítésének fontosságát húzta alá. Utóbbiról szólva azonban leszögezte, hogy az unió nem veheti át a tagállami hatóságok feladatait a terrorizmus elleni küzdelemben, de segíthet javítani a helyzetet, például az internetes terrorista propaganda terjedésének fékezésével. Az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a földközi-tengeri migrációs útvonalon idén 26 százalékkal több bevándorló érkezett Olaszországba, mint a tavalyi év azonos időszakában, s mintegy 1900-an életüket vesztették az út során. Mint írta, ezért fel fogja rá hívni a csúcsértekezlet résztvevőinek figyelmét, hogy meg kellene emelni a líbiai parti őrségnek nyújtott anyagi támogatás összegét. A levél szerint a találkozón szó lesz továbbá gazdasági és kereskedelmi kérdésekről, az ukrajnai helyzetről, a párizsi klímaegyezményről, a Brexit folyamatáról, illetve a jelenleg Londonban működő uniós ügynökség költözéséről.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
útonjáró
2017. június 21. 22:11
Hol él ez? (jó, tudom, Brüsszelben...)
tango47
2017. június 21. 22:06
Gondolom Macron győzelmét tekinti az egység jelének. Nem egy lángész.
kiss.istvan770
2017. június 21. 19:28
Az EU vezetői totál hülyének néznek bennünket. Minden lehetséges eszközzel Európa tönkretételén dolgoznak, ugyanakkor az egység megerősítéséről dumálnak. Rúgjuk már őket seggbe Hőlgyeim és Uraim!
Héja
2017. június 21. 19:26
Tusk nem hallott a Brexitről?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!