Az EU jövőjéről tárgyalnak a V4-ek kormányfői

2017. február 27. 20:36

Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország kormányfői a márciusi római csúcsra készülnek majd varsói találkozójukon. A csütörtöki ülésen az EU jövőjéről szóló Római Nyilatkozat előkészítéséről tárgyalnak és arról, hogy a nagy nemzetközi cégek alacsonyabb minőségű élelmiszertermékeket forgalmaznak a régióban, mint Nyugaton.

2017. február 27. 20:36

Csütörtökön tárgyalnak Varsóban a visegrádi országcsoport (V4) kormányfői, akik az Európai Unió közeledő csúcsértekezletei előtt közös álláspontot dolgoznak ki, és foglalkoznak a térségünkben forgalmazott élelmiszer minőségével is – közölte hétfői sajtóértekezletén a lengyel kormány szóvivője.

Rafal Bochenek elmondta: a varsói egyeztetés „a közeledő brüsszeli csúcstalálkozó, valamint a március végi római csúcs előjátéka lesz”. A tárgyalások napirendjén folyó európai uniós ügyek, valamint a közös álláspont előkészítése szerepel az EU-találkozók előtt – közölte.

„Szó lesz a Kelet-Közép-Európában forgalmazott élelmiszer minőségéről is” – folytatta. A témát Robert Fico szlovák miniszterelnök vezette fel múlt csütörtökön, közölve: a V4-ek kormányfői rendkívüli csúcsértekezletükön foglalkoznak majd azzal, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában.

Brüsszelben március 9-én kezdődik az EU-tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos találkozója, Rómában pedig március 25-én emlékeznek meg az uniós tagállamok állam- és kormányfői az EU elődszervezeteit megalapító, 60 éve aláírt római szerződésről.

A tervek szerint ezen a csúcstalálkozón elfogadják az úgynevezett római nyilatkozatot az EU jövőjéről. Bohuslav Sobotka cseh kormányfő hétfőn kijelentette, hogy örülne, ha a V4 közös álláspontot foglalna el e témában. Marek Ziólkowski lengyel külügyminiszter-helyettes múlt héten kilátásba helyezte: a V4-ek napokon belül befejezik az erre vonatkozó közös nyilatkozat egyeztetését. Beata Szydlo lengyel kormányfő nemrégiben bejelentette, hogy Lengyelország átfogó tervet nyújt be az EU megreformálására.

(MTI)

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2017. február 28. 16:04
Mi van akkor, ha az EU alapítói arra a következtetésre jutnak, hogy tévedés volt az EU bővítése, következtetésként térjünk vissza az eredeti állapotokhoz. A később csatlakozók pedig hozzák létre a saját "Brüsszelüket", mert mi áttesszük a székhelyünket Rómába. Így a Brüsszelnek címzett üzeneteket majd az új "Brüsszel" megválaszolja. Az új "Brüsszelt" nevezhetik Visegrádnak vagy Varsónak, és az új szerződést (a római szerződés mintájára) nevezhetik varsói szerződésnek is.
balbako_
2017. február 28. 07:24
És ez szerintem más termékekre is igaz. Ennyit az egyenlőségről. (amit ugyebár harsognak az EU-ban.)
h.kovacs
2017. február 28. 06:04
4 hülye
áfonya
2017. február 28. 03:21
Európa meddig tűri a brüsszeli háború bűnösök regnálását ,hány európai ártatlan embernek kell meghalni mire mozdul tiltakozik a brüsszeli diktátorok ellen ..Eus országokban nagy tüntetésekkel kellene tiltakozni a brüsszeli kommunista vezérek ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!