Orbán: Lehetne viccelődni az osztrákokon, de most nincs itt az ideje

2015. szeptember 15. 15:35

Orbán szerint a most érkezők valójában nem menekültek, csak a német életet akarják élni, és nem várható el az európaiaktól, hogy ezt megosszák olyanokkal, akik már nincsenek életveszélyben.

2015. szeptember 15. 15:35

 

A kormányfő szerint a jelenlegi bevándorlási hullámmal veszélybe került az európai életforma, amelyet meg kell védeni, márpedig Európát csak akkor lehet megtartani olyannak, amilyen, ha nem engedünk be mindenkit.

 

Orbán Viktor erről a TV2-nek adott interjúban beszélt, amelyet teljes terjedelmében keddre virradó éjszaka sugárzott a csatorna. A miniszterelnök, reagálva a német és az osztrák határellenőrzés visszaállítására, úgy fogalmazott: „Lehetne viccelődni, hogy olyasmit tesznek az osztrákok, amiért ezt megelőzően folyamatosan bírálták Magyarországot, de most ennek nincs itt az ideje”.

Szerinte egyébként a nép kényszerítette ki a kormányzati álláspontok gyors megváltozását Nyugat-Európában. Európa földje mégiscsak egy demokrácia, „itt nem lehet szembemenni az emberek akaratával” hosszú ideig és érvek nélkül - kommentálta a történteket. Nyugat- és Közép-Európában is úgy érzik az emberek, hogy az életformájuk van veszélyben, ott ugyanis, ahol az iszlám térségéből érkezett nagy számú közösség él, párhuzamos társadalmak jönnek létre, az utánpótlás pedig korlátlan – fejtette ki, azzal folytatva, hogy ez előrevetít egy olyan Európát, „ahol a mi életformánk kisebbségbe fog szorulni”. „Úgyhogy igazából az életformánkat védjük - jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy Magyarországon hotspot, menekülttábor, elosztóhely, gyűjtőhely nem jöhet létre, erről szó sem lehet. Ha már valahol menekülttábort akarnak létrehozni az EU területén, annak Görögországban kell lennie – közölte. A miniszterelnök az interjúban valószínűsítette, hogy a keddi kormányülésen kihirdetik a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. „Ha fogad, akkor inkább az igenre fogadjon” – mondta a kihirdetést firtató kérdésre.

A keddtől hatályos új magyar szabályok közül kiemelte: a határzár illegális átlépése bűncselekménynek minősül, amiért börtön, illetve kitiltás jár. A határon táblák jelzik majd, hogy ha valaki törvénytisztelő módon akar belépni Magyarországra, merre menjen az ügyintézési pontokhoz. „A határt nem légmentesen zárjuk le, hanem egész egyszerűen kikényszerítjük azokat a törvényeket, amelyek egyébként eddig is hatályban voltak” – fogalmazott.

Kifejtette: ha valaki azt mondja magáról, hogy menekült, a magyar hatóságok meg fogják kérdezni tőle, hogy Szerbiában adott-e be menedékkérelmet. Ha nem, miután Szerbia biztonságos ország, elutasítják a kérelmét. Ezzel kapcsolatban jelezte, magas visszautasítási arányra számít, mert az a tapasztalat, hogy a Magyarországra érkezők általában nem adnak be menedékkérelmet Szerbiában.

Arról is beszélt ugyanakkor, hogy a most érkező bevándorlók nagy része nem menekült. A háború sújtotta országból érkezőkről úgy fogalmazott: joguk van arra, hogy biztonságos helyen éljenek, és hogy visszatérjenek majd a szülőföldjükre. Utóbbit leginkább akkor tudják megtenni, ha a környéken maradnak, ezért kell támogatni Jordániát, Libanont és például Törökországot - magyarázta. Azonban „ezek az emberek, akik itt átrontanak, átcsörtetnek Magyarországon”, Ausztriában sem állnak meg. Ezek az emberek nem a biztonságukért jönnek, nem az életükért futnak. Akinek nem jó a szerb, a magyar és az osztrák életszínvonal sem, „az nem a biztonságot tartja szem előtt, hanem az életszínvonalat: német életet akar élni” – fogalmazott Orbán Viktor.

Szerinte „senki sem kérheti tőlünk, hogy azt, amiért megdolgoztunk, egyébként már bajban, életveszélyben nem lévő emberekkel osszuk meg”. A segítséget joggal várják el, de ez nem azonos azzal, hogy „idejövök, és megpróbálok elvenni az európaiaktól valamit, amiért azok megdolgoztak” – mondta. Hozzáfűzte: jó lenne, ha gyakrabban lehetne hallani a bevándorlóktól a „kérem” és a „köszönöm” kifejezéseket a „jár nekem”, „követelem” helyett.

Arról is beszélt, hogy a bevándorlásra sok tízezer ember kapcsolódott rá, és jutott pénzszerzési lehetőséghez. Azt is megjegyezte, hogy Magyarországon a Soros Alapítvány által támogatott civil szervezetek tekintélyes része is „bevetette magát”. 

A magyar honvédség közvetlen határvédelmi feladatokra való bevetéséről úgy nyilatkozott: ellenzéki támogatás híján „két hét időveszteséget szenvedünk el”. Hende Csaba távozását a honvédelmi miniszteri posztról a kormányfő úgy kommentálta: rossz magyar szokás, hogy ha egy magyarnak azt mondják, a határidő 30 nap, akkor a 30. napon fog végezni. Ám amikor „az életünkért futunk”, akkor nem lehet valamit határidőre végrehajtani, ha lehetséges korábban is – mondta, úgy fogalmazva, hogy ilyen értelemben Hende Csabát nem terheli felelősség, mert határidőre teljesítette volna a munkát, de ő gyorsabb haladást szeretett volna.

Orbán Viktor tudatta azt is, hogy eddig mintegy 30 milliárd forintba került Magyarországnak az illegális bevándorlás, és „nagyjából még ennyi költségünk lesz () a hátralévő időszakban”. Az EU azonban csak néhány millió eurót adott, „tehát köszönőviszonyban sincs egymással” a két szám – mondta.

A kerítéssel kapcsolatos bírálatokra válaszul a miniszterelnök azt mondta: míg a vasfüggönyt azért építették, hogy elvegyék a szabadságunkat, addig „amit most építünk (), azt a saját életformánk és szabadságunk megvédése érdekében építjük”. Az őt ért bírálatokkal kapcsolatban megjegyezte, bár senkinek sem esik jól, ha lehordják, de ő nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy az ízléstelen támadások hatása alá kerüljön, mert akkor nem tudna higgadt fejjel dönteni.

Végül megerősítette azt a javaslatát, hogy összeurópai határrendészeti erőket kellene vezényelni Görögországba a határok megvédésére.

 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
galahad
2015. szeptember 16. 13:03
Értem én, de ha valaki szándékosan hülye, akkor pláne megérdemli, hogy folyton szembesítse valaki az igazsággal.
kuwiq
2015. szeptember 16. 01:43
Mellesleg mintha a Ciprasz fenyegetőzött volna valami ilyesmivel, hogy rászabadítja a menekülteket Németországra.
Quet
2015. szeptember 15. 21:06
Krízishelyzetben jól műkszik, de békeidőben katasztrófa ez a pali! + munkáról, meg megdolgozásról beszélni az ő pereputtyát elnézve... picikét nagyobb alázatot, ha kérhetem.
ThunderDan
2015. szeptember 15. 20:44
Orbán több klasszissal áll a többi vezető politikus felett. És ez nem is feltétlenül csak Magyarországra szűkítve igaz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!