LMP: A kormány tárgyaljon a Duna eltereléséről a szlovákokkal

2014. november 02. 14:30

A kormány tesz semmit azért, hogy rendezze a vízmegosztás kérdését a szlovákokkal, pedig már 22 éve terelték el a folyó vizét Bősnél, és használják jogtalanul - jelentette ki Sallai R. Benedek, LMP-s képviselő, aki a tárgyalások felújítását szorgalmazza.

2014. november 02. 14:30

Az LMP azt sürgeti, hogy a kormány újítsa fel a Duna elterelésére vonatkozó kétoldalú tárgyalásokat, új megállapodás hiányában pedig forduljon nemzetközi vitarendező fórumokhoz. Sallai Róbert Benedek, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke vasárnapi közleményében emlékeztet arra, hogy a Dunát huszonkét éve terelték el Bősnél, tizenhét éve van érvényben a hágai nemzetközi bíróság határozata a rendezésről, az Orbán-kabinet pedig immár ötödik éve nem tesz semmit a vízmegosztás és az eddig keletkezett károk rendezése érdekében.

Az ellenzéki képviselő szerint a folyam mindenkori vízmennyiségének egyötöde kerül a régi Duna-mederbe, a szigetközi ágrendszer nagyrészt kiszáradt, az értékes természeti területet felmérhetetlen ökológiai és gazdasági kár érte. Közleményében rámutat: a szlovákok viszont egyoldalú előnyökhöz jutottak az elterelt víz sokoldalú felhasználása nyomán és a bősi erőműben termelt, elvileg Magyarországot is megillető áram révén.

Felidézte, hogy a hágai nemzetközi bíróság 1997 őszén meghozott ítélete szerint a két félnek új szerződést kell kötnie, meg kell állapodnia a vízmegosztásról, a környezeti károk rendezéséről, valamint az elektromos áram elszámolásáról.

Az LMP a kétoldalú tárgyalások haladéktalan felújítását szorgalmazza, és azt kéri a kormánytól: ismerje meg a szlovák kormány álláspontját arról, hogy hajlandó-e az új megállapodás megkötésére. Amennyiben nem, úgy forduljon nemzetközi vitarendező fórumokhoz, mert a további időhúzás nyilvánvalóan ellentétes a magyar érdekekkel – hangsúlyozta Sallai R. Benedek.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. november 03. 01:24
Egyesíteni kell az országot, s ha a Dunáninnen és a Tiszáninnen is is egy országhoz tartozna a Dunántúllal és a Tiszántúllal, meg a közöttük lévővel is persze, akkor országon belül könnyebbe lenne megoldani a problémát. Nem vagyunk mi Római Birodalom, hogy a Duna határfolyó legyen!
Hello Viki
2014. november 03. 01:05
Látom, a kommentelők 95%-a funkcionális analfabéta. Nem csodálkozom az országban kialakult "2/3"-os helyzeten.
kitiltott
2014. november 02. 23:05
Sőt a kormány nem tesz semmit azért sem hogy immár lassan 100 esztendeje a Románok használják erdélyi folyóinkat , erdeinket, bányáinkat..a szerbek a vajdasáf földjeit..és..és..és a most már 20 éves Szlovák nemzet, nemzeti örökséghez tartozó várainkban sincs még magyarul beszélő idegenvezető sem.. Ugye LMP ezért is Viktor a felelős igaz?
kurbitalis
2014. november 02. 22:08
Sallai R. Benedek??? Ez a keselyűmadár meg honnan bukkant elő? :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!