Ukrajna: További közös fellépést szorgalmaz Áder és Komorowski

2014. március 21. 14:44

Áder szerint nemzetközi jogot sért Oroszország, Komorowski úgy véli, el kell venni Oroszország kedvét „a Krím annektálásához hasonló lépésektől”. A két államfő többek között egy észak-déli gázvezetékről tárgyalt, amely csökkenthetné a régió energiafüggőségét.

2014. március 21. 14:44

A visegrádi országok (V4) és az Európai Unió további közös fellépését szorgalmazta az ukrajnai „orosz katonai intervencióval” szemben pénteken Budapesten Áder János magyar és Bronisław Komorowski lengyel köztársasági elnök. A két államfő erről a Sándor-palotában tartott megbeszélése után beszélt újságíróknak.

Áder János a visegrádi országok (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) korábbi állásfoglalását idézve hangsúlyozta, „az Oroszország által végrehajtott katonai műveletek” nemcsak a nemzetközi jogot sértik, hanem veszélyes helyzetet teremtenek Európában.

Lengyelországot, a Cseh Köztársaságot, Szlovákiát és Magyarországot megdöbbenti, hogy a 21. századi Európában olyan „katonai intervenció" szemtanúi lehetnek, amely ezen országokat saját korábbi negatív tapasztalataikra emlékeztetik – folytatta a magyar államfő a V4-ek által március elején aláírt nyilatkozatot idézve.

Bronisław Komorowski úgy fogalmazott, el kell venni Oroszország kedvét „a Krím annektálásához hasonló lépésektől”, ehhez pedig erőteljes szankciókra van szükség.

A lengyel elnök kérdésre válaszolva beszélt arról is: azzal, hogy az Ukrajna pénteken aláírta európai uniós társulási szerződésének politikai részét, több reform kezdődhet. A legfontosabbak között említette az antikorrupciós intézkedéseket, a kis- és középvállalkozások támogatását, valamint a hatalom decentralizálását, vagyis a helyi önkormányzatok megerősítését, ami hatékonyan akadályozhatja meg a föderációs törekvéseket.

Bronisław Komorowski emellett hangsúlyozta Lengyelország és Magyarország NATO-tagságának fontosságát, amely szerinte egyszerre garantálja a volt szovjet tagköztársaságok szabadságát és függetlenségét.

Áder János a találkozó részleteit kifejtve beszélt arról is, hogy három fontos gazdasági kérdés szerepelt a megbeszélésen. Elsőként a gázellátás biztosítása érdekében egy észak-déli gázvezeték befejezése, ami mérsékelheti az érintett országok energiafüggőségét. A magyar államfő tájékoztatása szerint a gázvezeték működéséhez már csak egy a szlovák és lengyel határon épülő beruházás megvalósítására van szükség. Áder János emellett célként említette, hogy Lengyelország csatlakozhasson Csehország, Szlovákia és Magyarország tavaly egységesített villamosenergia-hálózatához. A magyar köztársasági elnök megjegyezte, korábban Románia és Bulgária is jelezte csatlakozási szándékát. Szólt továbbá arról, hogy Magyarország és Lengyelország kereskedelmi kapcsolatainak javításáért folytatja a két országot összekötő közlekedési infrastruktúra fejlesztését.

Bronisław Komorowski pénteken és szombaton tartózkodik Magyarországon a magyar-lengyel barátság napja alkalmából, amelynek rendezvényeit Egerben tartják szombaton. A lengyel államfő közölte, a jövő évi találkozót Katowicében ünneplik.

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bajai
2014. március 21. 19:28
Jelenleg Magyarországon egyetlen párt állt ki az orosz agresszió mellett, a Jobbik. Aki olyan nagy putyin fan, az szavazzon a Jobbikra. A többi párt szavazói pedig gondolkodjanak el saját pártjuk álláspontján. Engem is gondolkodóba ejtett a Jobbik, de - krími álláspontjuk ellenére - még mindig őket támogatom.
oskar
2014. március 21. 19:15
Áder, Áder!!!! Ez nem igazán volt helyes hasonlat. A Krími eseményeket nem lehet sehogy sem 1956-hoz, 68-hoz és 81-hez hasonlítani!!!!!!! Ott a lakosság nem molotov koktéllal várta az oroszokat hanem örömmel megszavazva!!!!!! Egy államfőnek azért illene az igazat mondani!!!
Csigorin
2014. március 21. 17:24
Jaja, a nepszavazason kinyilvanitott nepakarat (kozvetlen demokracia) az ordogtol valo antidemokratikus gazemberseg. A senki altal meg nem valasztott puccsal hatalomra jutott onjelolt bandita-"kormany" meg Ukrajna torvenyes kepviseloje. Nem kene valakinek szolni esetleg vegre hogy Amerika a sajat eszmeit/ertekeit kopi szembe ezzel? Detto nyolcvanas evek szovjet vezetese, a mantra az megy, de a valosagnak aztan koze nincs hozza. Csak most ahelyett hogy "uzemi demokracia eves szintje, coccializmus epitese" az megy hogy "liberalis szabadsagjogok vedelme, demokracia megsegitese". Talan meg az sem tulzas hogy meg az elozonel is cinikusabban.
KannibálTatárÚr
2014. március 21. 17:00
A köztársasági elnökök ne politizáljanak és ne döntsenek gazdasági kérdésekben. Ez a kormány és a parlament feladata. Az elnökök feladata a reprezentálás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!