MSZP: Tűrhetetlen, hogy Budapest utcáin újnyilas szervezetek vonulhatnak

2014. február 08. 17:16

Mesterházy Attila úgy reagált a „becsület napi” megemlékezésre, hogy a „fasiszta és nyilas eszmék magyarországi örökösei a becstelenség napjává tették a szombati napot”. Hozzátette: minden demokratikus pártnak el kellene ítélnie a mai akciót.

2014. február 08. 17:16

Szombat délután mintegy háromszázan emlékeztek a 69 évvel ezelőtti budavári kitörési kísérletre, amikor a második világháború végén, 1945. február 11-én a budai Várból több tízezer német és magyar katona megpróbált kitörni, de a kitörés meghiúsult. A megemlékezésen antifasiszta ellentüntetők is megjelentek.

Mesterházy a rendezvényre úgy reagált: nem lehet eltűrni, hogy „Budapest utcáin újnyilas szervezetek vonulhassanak és az egykori gyilkosokat éltetve provokálják a jóérzésű magyar embereket”. Közleményében azt írta: „különböző szélsőjobboldali és hungarista szervezetek kísérletet tettek arra, hogy felvonulásukkal megzavarják Budapest rendjét, és hitet tegyenek a gyűlölet, a kirekesztés és az antiszemitizmus mellett”.

Hozzátette, a fasiszta és nyilas eszmék magyarországi örökösei a „becsület napjának” nevezik akciójukat, de valójában a „becstelenség napjává” tették a szombati napot. A pártelnök kiemelte: azok az antifasiszták, akik szombaton az utcára vonultak, a humanizmus, a demokrácia és a társadalmi béke eszmeiségét képviselve utasítják el az ordas eszméket.

Felszólítunk minden demokratikus pártot, mozgalmat, civil szervezetet, hogy ítéljék el a szélsőjobboldal mai akcióját, szálljunk szembe együtt az újfasiszta eszmék terjedésével és képviselőikkel” – zárta közleményét Mesterházy.

Összesen 307 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
incze
2014. február 09. 16:08
osztom az mszp álláspontját, de nem nyilatkozgatni kell a sajtószobában, hanem ellentüntetni. nem (betarthatatlan) jogszabályokat fabrikálni, hanem odaállni. akkor elhiszem, hogy komolyan gondolják, amit mondanak.
hetedik
2014. február 09. 11:17
Tudatlan mesterházi (direkt kicsi) féléknek: malinovszkij marsall sztalin születésnapjára kínálta fel budapestet és "menetből kívánta elfoglalni". Azonban az messze nem sikerült. Mivel az itt álomásozó német alakulatok és magyar honvédség kötelékei a megerősített csendőrzászlóaljak élelem és lőszer tartalékaikat a külvárosokban tartották amit a közel !!!15szörös!!! szovjet túlerő az első napokban elfoglalt . az ostromot lőszer és élelem nélkül kellett végigvinni! 102 nap ez lett a menetből elfoglalásból. A bosszú nem maradhatott el,a kitörés napján fogságba esett német és magyar katonák ezreit NKVD alakulatok végezték ki egyesével tarkó lövéssel!!! Ezek a hősök többsége még a mai napig csak elkapart lukakban nyugszik méltó síremlék nélkül a normafa és a kis(úttörő)vasút mentén . Ezek a magyar honvédek nem érdemelnek megemlékezést mikor milliárdok jutnak a holokamu megemlékezéseire? Bármelyik lemészárolt honvédhez vagy leventéhez képest egy erkölcsi hulla vagy attesz!
grad
2014. február 09. 11:10
Attis! Te komolyan azt hiszed, hogy itt senki nem emlékszik, hogy mi zajlott itt, amikor ti regnáltatok? A gárdista-avatásokra, stb.? Ezért fogtok megint akkorát bukni, mint a ház.
grad
2014. február 09. 11:10
Attis! Te komolyan azt hiszed, hogy itt senki nem emlékszik, hogy mi zajlott itt, amikor ti regnáltatok? A gárdista-avatásokra, stb.? Ezért fogtok megint akkorát bukni, mint a ház.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!