Kumin: Külföldön is a magyar sikerekről beszélnek

A háború lényege a pusztítás - nem feltétlenül emberi életeké, hanem az emberi munka eredményeié. A háború lehetővé teszi, hogy darabokra törjük, a sztratoszférába röpítsük vagy a tenger mélyére süllyesszük azokat az anyagokat, amelyekkel, ha másképpen használnák fel őket, a tömegeket sokkal jobban ellátottá s ennek következtében, nagyobb távlatban, sokkal műveltebbé lehetne tenni. Még amikor nem pusztítanak is a fegyverek, előállításuk megfelelő módja a munkaerő felhasználásának, anélkül hogy fogyasztási cikkeket termelnénk. Egy úszó erőd megépítéséhez például annyi munkát használnak fel, amennyivel több száz teherhajót lehetne építeni. Aztán szétrombolják mint elavult dolgot, anélkül hogy bárkinek bármilyen anyagi hasznot hozott volna, s újabb óriási munkabefektetéssel egy másik úszó erődöt építenek. Elvben a háborús erőfeszítéseket mindig úgy tervelik ki, hogy azt a fölösleget eméssze fel, amely a lakosság elemi szükségleteinek kielégítése után marad fenn. A gyakorlatban a lakosság szükségleteit mindig alábecsülik, s az eredmény az, hogy az élethez szükséges dolgok fele állandóan hiányzik; ezt azonban hasznosnak is tekintik. Tervszerű politika, hogy még a kivételezett csoportokat is valahol a nélkülözés határán tartják, mert az általános szűkölködés állapota megnöveli az apró előjogok jelentőségét, s így az egyes csoportok közti különbséget is. A huszadik század elejének mértékével mérve még egy Belső Párt-tag is kemény, fáradságos életet él. Mégis: az a néhány kiváltság, amelyben részesül - a nagy és jól berendezett lakás, ruháinak jobb szövete, ételének, italának és dohányának jobb minősége, két-három cselédje, magángépkocsija vagy helikoptere -, azt jelenti, hogy egészen más világban él, mint egy Külső Párt-tag, s a Külső Párt tagjai az alul lévő, általuk "prolik"-nak nevezett tömegekéhez képest hasonlóképpen kedvezőbb helyzetben vannak. A társadalmi légkör olyan, mint egy ostromlott városé, ahol egy darab lóhús birtoklása jelenti a különbséget gazdagság és szegénység között. S ugyanakkor a tudat, hogy háborúban állunk, s következésképp veszélyben vagyunk, azzal jár, hogy a megmaradás természetes, elkerülhetetlen feltételének tartjuk azt, hogy minden hatalom egy kis kaszt kezében van.

Egy kis szemlélet tágitás, főleg a jelnelegi FIDESZ híveknek, de általában mindenkinek. Idézet Orwell 1984 cÍmű művéből, úgy kedvcsinálónak. A következő pillanatban a nagy teleképből förtelmes, éles hang süvített végig a termen, mintha egy óriási, olajozatlan gép rohant volna végig rajta. Ettől a zajtól vicsorogni kezdett az ember, és felborzolódott a tarkóján a haj. Kezdetét vette a Gyűlölet. Szokás szerint Emmanuel Goldsteinnek, a Nép Ellenségének arca villant fel a teleképen. A hallgatóság mindenfelé morogni kezdett. A kis seszínű hajú lány félelemmel és utálkozással vegyes nyivákolást hallatott. Goldstein, a renegát és elhajló, valamikor régen (hogy milyen régen, arra senki sem emlékezett pontosan) a Párt vezetőinek egyike volt, majdnem egyenrangú magával Nagy Testvérrel, de aztán ellenforradalmi tevékenységbe keveredett, halálra ítélték, ám titokzatos módon megszökött és eltűnt. A Két Perc Gyűlölet műsora napról napra változott, de mindegyikben Goldstein volt a főszereplő. Ő volt a főáruló, a Párt első számú mocskolója. Minden későbbi bűn, amelyet a Párt ellen elkövettek, minden árulás, szabotázs, eretnekség, elhajlás közvetlenül az ő tanításaiból fakadt. Még élt és tovább tervezte valahol az összeesküvéseket: valahol a tengeren túl, külföldi pénzelőinek védelme alatt, vagy talán - mert néha ilyen hírek is terjengtek - éppen Óceániában, valami rejtekhelyen. Winston rekeszizma összerándult. Sohasem volt képes gyötrő érzések nélkül nézni Goldstein arcát. Sovány zsidó arc volt, nagy, fehér, göndör hajkoronával s kis kecskeszakállal - okos arc, s valahogyan mégis sajátságosan utálatos; valamilyen szenilis együgyűség érzését keltette hosszú, vékony orra, amelynek majdnem a hegyére csúszott a szemüvege. Goldstein arca egy birka pofájához hasonlított, s a hangja is birkaszerű volt. Elmekegte szokásos ingerült vádjait a Párt tanításai ellen - olyan túlzott és fonák vádakat, amelyeken egy gyermek is átláthatott, s amelyek mégis elég valószerűen hatottak, hogy azzal a kínos érzéssel töltsék el az embert: másokat, akik kevésbé világos fejűek, mint ő maga, rá lehet velük szedni. Gyalázta Nagy Testvért, megbélyegezte a Párt diktatúráját, azonnali békekötést sürgetett Eurázsiával, szólásszabadságot, sajtószabadságot, gyülekezési szabadságot és gondolatszabadságot követelt, s hisztérikusan kiáltozta, hogy elárulták a forradalmat - s mindezt gyors, szaggatott beszédstílusban, amely egyfajta paródiája volt a pártszónokok stílusának, sőt még újbeszél szavakat is tartalmazott: feltétlenül több újbeszél szót, mint amennyit egy párttag használni szokott a mindennapi életben. S közben - nehogy valaki kétségben maradjon afelől, mit takar Goldstein alávaló fecsegése - a feje mögött a teleképen vég nélkül meneteltek az eurázsiai hadsereg oszlopai: merev pillantású, kifejezéstelen ázsiai férfiarcok egyik sora a másik után, a telekép felső széléig úsztak, ott eltűntek, s helyüket újabb, hasonló arcok foglalták el. A katonacsizmák nehézkes, ritmikus dobogása festette alá Goldstein bégető hangját. A Gyűlölet még harminc másodperce sem tartott, s máris önkéntelen dühkiáltások törtek ki a teremben tartózkodó emberek egy részéből. Az önelégült birkaszerű arcot s mögötte az eurázsiai hadsereg ijesztő látványát nehéz volt elviselni; különben is, Goldstein látványa, sőt már a puszta rágondolás is automatikusan félelmet és nyugtalanságot idézett elő. Ő állandóbb tárgya volt a gyűlöletnek, mint Eurázsia vagy Keletázsia, mert amíg Óceánia háborúban állt e hatalmak egyikével, rendszerint békében élt a másikkal. A különös csak az volt, hogy bár Goldsteint mindenki gyűlölte és megvetette, s bár elméleteit mindennap s napjában ezerszer is megcáfolták, szétzúzták, nevetségessé tették dobogókon, a teleképen, újságokban és könyvekben, s kimutatták róluk, hogy szánalmas zagyvaságok - aminthogy azok is voltak -, mindennek ellenére úgy tetszett, befolyása nem csökken. Mindig akadtak éretlen alakok, akik szinte várták, hogy elszédítse őket. Nem múlt el egyetlen nap sem, hogy a Gondolatrendőrség ne leplezett volna le az ő irányításával működő kémeket és szabotőröket. Ő volt a parancsnoka annak a hatalmas árnyékhadseregnek, az összeesküvők földalatti hálózatának, amely az állam megdöntésére tört. Ennek a szövetségnek állítólag Testvériség volt a neve. Suttogtak egy borzasztó könyvről is, ez azoknak az eretnekségeknek a gyűjteménye volt, amelyek Goldsteintől származtak, s titokban járt kézről kézre. Címe nem volt. Ha egyáltalán szó esett róla, úgy emlegették, hogy: a könyv. De az ilyen dolgokról csak kósza hírek szállongtak. Mind a Testvériség, mind a könyv olyan dolog volt, amelyről az egyszerű párttag, hacsak tehette, nem beszélt.

2012-s lezárt adatok még nem lehetnek, de amit olvastam abból az jön ki, hogy az infláció növekedése nagyobb volt, mint a nettó kereseteké.

érdekes lenne, ha diktátorok a könyvekben leirtak szerint lennének diktátorok :D