Bezzegország bezzegnépe

2018. augusztus 16. 10:13

Magyarország Közép-Európa gazdasági és politikai leaderévé vált, míg Szlovákia ma a megbízhatatlanság, instabilitás és a szervezett állami bűnözés megtestesítője.

2018. augusztus 16. 10:13
Csonka Ákos
Felvidék.ma

„Na, eltelt vagy négy hónap kormányválság és országos botrány nélkül a világegyetem legjobb kormánykoalíciójának országlása alatt.

Ezt nem én mondom, ez tény, mármint maga, hogy a legutóbbi botrány óta (Kuciak-gyilkosság) eltelt egy bő negyedév, azt pedig már a Grassalkovich-palotába törtető Bugár Béla hangoztatja előszeretettel, hogy ilyen jó kormánykoalíciót ő még nem látott. A Smerrel és az SNS-szel… Hát igen, elvégre két év alatt nem volt más, csak az uniós alapok szétlopásából, az épülő (sic!) autópálya alatti telekbizniszelésből, túlárazott állami megrendelésekből, az állam és az olasz maffia összefonódásából, állami dotációk haveroknak való osztogatásából, parkolókra adott mezőgazdasági támogatásokból, újságírók kivégzéséből, most pedig éppen nemzetközi emberrablásból kialakult botrány. Gondoljunk csak bele, 2018-ban, egy európai uniós, ENSZ- és NATO-tagállamban… Ha valakinek az értelmezésében ez a csúcskategória, akkor vajon milyennek képzelheti el a rosszat?

Más kultúrországokban ennek a töredékéért buknak kormányok, nálunk pedig minden vígan mehet tovább. »Meg kell várni a vizsgálat eredményét. Higgadtan kell kezelni a helyzetet. Hagyni kell dolgozni a rendőrséget. Nincs alternatívája a kormánynak.« Ilyen és ehhez hasonló porhintésekkel vakítják a népet, hogy miért akarják folytatni ezt a bűnkormányzást. Ja, és persze el ne felejtsük az extremizmus előretörését és a Kotlebával való riogatást sem!

Ám gondoljunk csak bele, honnan hová jutott Szlovákia történetének szűk 25 éve alatt. Mi, magyarok évekig azt hallgathattuk, hogy „mit akarnak a magyarok – értve Magyarországra, hiszen gazdaságilag a béke segge alatt vannak, bezzeg Szlovákia (Ami Mečiar szerint egy kis Svájc lesz. Hát, nem lett). Magyarország pedig köszönte szépen és gazdaságilag csendben megerősödve gyakorlatilag Közép-Európa gazdasági és nem mellékesen politikai (V4) leaderévé és húzóerejévé vált, míg Szlovákia szégyenteljes politikusainak köszönhetően (beleértve sajnos egy-két magyart is) a megbízhatatlanság, instabilitás és a szervezett állami bűnözés megtestesítőjévé vált.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2018. augusztus 17. 07:17
Szövetségeseinkről nem bölcs dolog nyíltan rossz dolgokat mondani! Mi a célja a cikknek?
Casus Belli
2018. augusztus 16. 18:26
Ez hülye xD Magyarország a régió tökutolsója, maffia-szerű antidemokratikus kormányzattal.
Bigbeeeee
2018. augusztus 16. 14:13
Szlovákia létrejötte (1993) óta magyarázgatom felületesen tájékozott anyaországi magyar testvéreimnek, hogy a tót sikertörténet egy lufi. Kedvező makrogazdasági adataik ellenére (amiket kizárólag az országba települt autógyárak termelékenysége szolgáltat) szemernyivel sem jobb az élet a Dunától északra, mint délre. Sőt. A szlovákiai polgárok nyögik az euró terheit. Bezzegország nem létezik.
popzene
2018. augusztus 16. 13:03
"Magyarország Közép-Európa gazdasági és politikai leaderévé vált" :DDDDDDDDDDDDDDDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!