A kereszténydemokrácia lett a fügefalevél, amely takarja Orbán illiberalizmusát

2018. május 20. 18:05

Alaposan rápiríthattak az Európai Néppárt vezetői Orbán Viktorra, aki hirtelen kiderítette, hogy nem illiberális, hanem kereszténydemokrata államot épít. Csakhogy ez nem igaz.

2018. május 20. 18:05
Riba István
HVG

„Az Orbán utóbbi években követett lépéseit megideologizáló politológusok a magyar miniszterelnököt Carl Schmitt német politikatudós követőjének tartják. Schmitt alapvetése szerint a politika lényege a barát és az ellenség megkülönböztetése, s a politika e harc logikája mentén szerveződik. Az eszközök nem számítanak, csak a győzelem. Orbán ebben láthatóan követi tanítómesterét, csakhogy ez a politikai filozófia élesen ellentmond a kereszténydemokráciának. Orbán szerint ők »régi vágású« kereszténydemokráciát akarnak, de nem véletlen, hogy annak egyik megalapozója, Jacques Maritain francia katolikus filozófus gondolatait Schmitt rémálomnak nevezte.

Orbán már a parlament előtt elmondott miniszterelnöki beszédében is úgy indokolta mostani fordulatát, hogy ellentmondásba került alapvető kereszténydemokrata értékekkel. »A globális ideológiákat elvetjük, mert hiszünk a nemzet fontosságában, és semmilyen nemzetek feletti üzleti vagy politikai birodalomnak nem akarunk teret engedni Magyarországon« – mondta Orbán akkor, amikor kifejtette a szerinte »kompakt kereszténydemokrata világlátás és rendszer« lényegét. Holott ha valami, akkor a kereszténydemokrácia ennek épp az ellenkezője. Eleve globális ideológia, a kereszténység az alapja, s ahogyan azt Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa kifejtette: »A XX. század tragédiái abból fakadnak, hogy mindenki elsősorban német, francia, olasz, angol volt, és csak másodsorban keresztény és katolikus.« Szerinte »a nemzet érték, senki sem akarja vitatni, ám ahol abszolút értéknek tekintik, ott veszélyessé válik«.

Ezt érzékelte a második világháború borzalmai kapcsán, s éppen emiatt indította el a későbbi Európai Unió elgondolását három katolikus, kereszténydemokrata politikus, a francia Robert Schumann, az olasz Alcide de Gasperi és a német Konrad Adenauer. Schumann így fogalmazta meg céljukat: »A kereszténydemokrácia megvalósításának nagyszabású terve Európa felépítésében ölt majd testet.« Azaz olyan, nemzetek feletti politikai birodalmat képzelt el, amely kereszténydemokrata törekvéssel Orbán immáron 2030-ig meghirdetett politikai programja teljesen szemben áll.

De szemben áll a kereszténydemokrácia olyan értékeivel is, mint például a szolidaritás, a hatalmi ágak elválasztása, a szabadság és a szubszidiaritás. A kereszténydemokrata kormányok alakították ki a szociális piacgazdaság rendszerét Európában, amelynek lényege az volt, hogy senkit sem hagynak az út szélén, ami Orbán felfogásában legfeljebb a saját párttársai körére vonatkozik. Az ő gazdaság- és társadalompolitikája azonban szegényellenes, a társadalmi hierarchia alján lévők nem érezhetik a szolidaritás eszméjének érvényesülését.

A hatalmi ágak elválasztásának Orbán szóban a híve, a gyakorlatban azonban úgy tekint magára, hogy a többség őt választotta meg, ő a szuverén vezető, akivel szemben nem lehet ellenpólus. Ezért ülnek a parlamentben mamelukok, ezért darálta be az Alkotmánybíróságot, ezért van az ügyészség kézi vezénylés alatt, s ezért törekszik most arra, hogy a bíróságokat is a saját uralma alá vonja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tuco Benedicto Pacifico Juan Maria Ramir
2018. május 21. 10:52
Öröm látni, hogy ezek a libbant haladárnyik éceszgéberek máris elkezdték fújni alternatív valóságuk lufiját, amelyik majd 2022-ben kipukkad, és ott állnak üveges tekintettel, hogy nem értik miért szavazott a "vidéki tuskó" választó újabb 2/3-ot a Fidesznek.
öszödibeszéd
2018. május 21. 10:44
Riba a második világháború utáni, kvázi 70 éves francia és német kereszténydemokrata politikai ideológiai téziseket kér számon Orbánon. Ez lenne a liberális újságírás kriptokonzervatív ága? Avittas ballib bullshit.
Mystes
2018. május 21. 10:31
az az igazság, hogy a nyugati politikusok tényleg szívesen baszogatnák orbánt, de mivel ők messze nem olyan sikeres politikusok, és ezt tudják is magukról, vissza kell fogniuk magukat...
DrPepper
2018. május 21. 08:48
Azokat a vélt vagy valós irányváltásokat, amiket a cikkíró Orbán személre hány, minimális következetességgel bármelyik ellenzéki pártnak ugyanúgy fel lehet róni. Ezek többsége egyébként nem fundamentális valami, "köpönyegforgatás" hanem minimális módosítás, ami a Jobbiktól megrendelt szélsőjobboldali feszültségkeltés enyhülésével függ össze. Amúgy pedig micsoda képzavar: ha az illiberalizmus olyasmi, amit fügefalevéllel kell takargatni, akkor a liberalismus mi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!