Nem, nem, soha

2017. május 05. 16:45

A szlovákiai magyarság a demokrácia 30 éve alatt nem került olyan közel ahhoz, hogy képviselet nélkül maradjon, mint most.

2017. május 05. 16:45
Peter Schutz
Sme

„A jelzések már régen előrevetítették, hogy a megyei választások előtti együttműködésből – amelybe a Most-Híd és az MKP a magyar közösség polgári-elit egységeit egyaránt próbálta beletuszkolni – nem lesz semmi. A tény, hogy még magát az együttműködést sem tudták megtárgyalni, nemcsak Bugárról és Menyhártról mint vezetőkről mutat képet, de az egykor államalapító kisebbségről is, sőt, egy kicsit perspektívát is kínál a parlamenti választások előtt. Biztosan nincs olyan törvény, amely kimondja, hogy ha a kisebbség nem tud együttműködni, az rossz.

És a fordítottja sem igaz. Azonban ha az MKP és a Most-Híd is azonosult azzal a nyomással, hogy nincs közös megoldás, akkor illett volna legalább színlelniük, hogy mindent megtesznek az együttműködésért.

(...)

Másrészt Bugár számára a nagypolitika az első számú prioritás. Közeledni egy olyan párttal, amelynek a feje és a szíve is Pesten van, Bugár számára kockázatos, tekintettel a Smerrel és az SNS-szel való partnerségére, melyet Bugár óv mindenek felett. Napjainkban a kapcsolat nincs veszélyben, de a púp MKP akkor jelent csak hasznot majd Bugár számára, ha az Orbán–Fico-féle tandem megrendül. Ez a páros gyenge, hiszen mindketten nacionalizmustól túlfűtöttek, akiket csupán a migránsok tartanak össze.”

*

A cikket a Körkép felvidéki hírportál kiváló fordításában közöljük.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
afrikai
2017. május 06. 11:29
Biztos Peter Schulz nagyon izgul,hogy meglegyen az a magyar képviselet Szlovákiában.....
kerekes
2017. május 05. 21:28
Na figyeljetek hülye kommentelő hidasok, árulók vagytok, elárultátok a felvidéki magyarokat. A Slota féle párttal lepaktálni, nemzetárulás!!!
kozmosz
2017. május 05. 20:53
Rémes ez a pofa a fényképen.
Tatulus
2017. május 05. 17:44
Igazából az ottani magyarok már zömében elszlovákosodtak! Még 100
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!