Gyorsuló leépülés

2016. május 10. 07:02

Ismételjük el, a nevezett két politikust adó politikai erő, a szociáldemokraták és a néppártiak két hete úgy kikaptak egy burgenlandi repülőmérnöktől és egy közgazdásztól, hogy jelöltjük meg sem mérkőzhet a május 22-i második fordulóban!

2016. május 10. 07:02
Kuthi Áron
Magyar Nemzet

Ám hiába ugrott be ügyvezetőnek tegnap délutánra az ÖVP-s alkancellár, Reinhold Mitterlehner, ő is csak egy vesztes istálló versenylova. Ismételjük el, a nevezett két politikust adó politikai erő, a szociáldemokraták és a néppártiak két hete úgy kikaptak egy burgenlandi repülőmérnöktől és egy közgazdásztól, hogy jelöltjük meg sem mérkőzhet a május 22-i második fordulóban! A mérnök a bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt, a professzor pedig a zöldek által felépített figura, az eredmény épp emiatt hideg zuhany az eddig kétpólusúnak tűnt politikai világnak. Nyilván Mitterlehner is látja, hogy egy csődtömeg tetejére ültették, egy időszerűtlenné, meghaladottá vált kormányzati berendezkedés élére. A nagykoalíciót konszenzusos időkre, a lassú, de biztos gyarapodásra találták ki, amikor például nem kell kilencvenezer bevándorlót befogadnia egy év alatt egy országnak. Mert most elég volt egy szabadságpárti Norbert Hofer, hogy szerény 35 százalékával borítson mindent, pedig még csak jelölt. Elnökjelölt. Egy ceremoniális poszt jelöltje. De ez épp elegendő jelzés volt a baloldalnak, hogy lépnie kell. Elszáguldott az élet a politikacsinálásban megfáradt, a jólétben, problémanélküliségben szocializálódott garnitúra mellett, már elég egy mordulás, és borul a bili. Végórák ezek, a gyorsuló tempóban leépülő konszenzusos, negédes európai félmúlt záró akkordjai. Persze majd még összefognak a szélsőjobb ellen a sopánkodó szocialista és a konzervatív erők, és talán nem lesz elnök Norbert Hoferből, és lehet, hogy a Brenner-hágót is majd maga Jean-Claude Juncker nyitja újra, de attól még terítéken marad az a fogás, ami megakadt a torkán ennek az osztrák kormánynak.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2016. május 10. 10:50
Hát, ez nagyon jól lett megírva. A jövő egyelőre homályban, de már nem sokáig.
Antigoné
2016. május 10. 10:26
Remélem, az osztrákok nem állnak meg félúton, és végleg elzavarják ezt a teszetosza társaságot.
Mich
2016. május 10. 09:28
Jó a Magyar Idők képe Faymannról Kolbász Conchitával... Már akkor folyt a leépülés...
pollip
2016. május 10. 08:43
A cím után először azt hittem, a magyar ballibről szól a cikk, de aztán láttam, hogy mno:-)))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!