Megtámadták a rezsicsökkentést

2015. december 09. 10:38

Jó lenne már megérteni: az úgynevezett orbánizmus azért egyre népszerűbb Európában, mert a keményen dolgozó kisemberek érdekeit igyekszik érvényesíteni az erőfölényükkel sorozatosan visszaélő mamutcégekkel szemben.

2015. december 09. 10:38
Novoszáth Péter
Magyar Idők

„Jómagam, aki családommal és sokadmagammal együtt már jó néhány évtizede a profitgondokkal küzdő közszolgáltatókkal ellentétben a karcsúsított menedzsment szellemé­ben ugyanabból, sőt sokszor csökkenő jövedelemből kell megélnünk, éppen egy hónapja volt szerencsénk lecserélni mosógépünket egy ilyen program révén. Bokros tanár úr arról sem tud, hogy az elmúlt években számos ház újult meg az országban, és lett lényegesen energiahatékonyabb. Ha Bokros úr elmegy a Flórián térre Budapesten, akkor megláthatja azt a nem kis feliratot a főváros közismerten legnagyobb lakótelepi tömbjén, az Árpád híd budai oldalán, amely sokadik emeletén azt hirdeti, hogy a lakótömb, amelyben mintegy 70 ezer ember lakik, nemrég újult meg az energiahatékonyság növelésére kiírt pályázat eredményeként.

A keményen dolgozó kisemberek ugyanis már régóta tudják, hogy a rezsicsökkentés és az energiahatékonyság növelése akkor a legkedvezőbb, ha kéz a kézben együtt járnak. De mi, akik már évtizedek óta a karcsúsított vezetés szellemében élünk, azt is tudjuk, mi több, megtapasztaltuk a 2010 előtti kormányok idején, amikor a rezsinövelés volt a módi, hogy a hideg lakásban könnyen elfagyhatnak a csövek, megbetegedhetnek a bent lakók és az ilyesféle energiahatékonyság-növelés korántsem a legcélravezetőbb. De sajnos sokkal valószínűbb, hogy az EU bürokratái okosabbak, cinikusabbak és dörzsöltebbek annál, hogy mindezt ne tudnák. Egész egyszerűen csak próbát tartanak a TTIP-nek becézett európai–amerikai szabad kereskedelmi partnerségi megállapodásban szereplő vitarendezési elv végrehajtásáról. Hogyan lehetne végre térdre kényszeríteni azokat a nemzetállamokat, amelyek még mindig olyan elavult eszméket képviselnek, hogy a keményen dolgozó kisemberek és kisvállalkozások érdekeit próbálják megvédeni a fegyverkereskedő, emberkereskedő, kisbefektetők kifosztására specializálódott spekulánsok, erőfölényükkel sorozatosan visszaélő multicégekkel szemben. Én meg abban nem hiszek, hogy valóban az a legjobb módja a német gyárak olcsó munkaerővel való ellátásának, hogy előbb emberek millióit tesszük földönfutóvá, majd keresztülkergetjük őket a fél világon.

Az általam kevéssé tisztelt Martin Schulz, Der Spiegel, Lengyel László, Bokros tanár úr, és az úgynevezett »baloldali« meg »liberális«, valójában a tőke és a profit mindenható ideológiájának győzelméért küzdő szakértő urak! Jó lenne már megérteni: az úgynevezett orbánizmus azért egyre népszerűbb Európában, mert a keményen dolgozó kisemberek, kisvállalkozók – akik a karcsúsított vezetés szellemében élnek immár évtizedek óta – érdekeit igyekszik érvényesíteni az erőfölényükkel sorozatosan visszaélő mamutcégekkel, csaló brókercégekkel szemben, mivel az EU intézményei erre se nem képesek, se nem hajlandók.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
veletlen
2015. december 10. 00:11
Szükség van néhány évre, hogy egyértelműen kiderüljön, mi is történik itt mostanság.
ptrfarkas43
2015. december 09. 20:50
A környékünkön az emberek önerőből építették meg a gázhálózatot. Aztán jött az állam és eladta a magántőkének, aki joggal építette be az árba a megtérülési költséget. Most pedig az adómból visszavásárolják. Kopasztás a köbön.
sasadi
2015. december 09. 17:49
A rezsicsökkentés mindenkinek jó! Ki többet, ki kevesebbet takarít meg rajta. Az energia több mint 25%-os csökkentése, és az energiaárak évek óta történő befagyasztása kb. másfél-kéthavi nyugdíj megmaradását eredményezte számomra. Aki folyamatosan figyel az energiaárakra az biztosan észleli a megtakarítást. Aki viszont még mindig azt mondja, hogy neki semmit sem jelent a rezsicsökkentés, az analfabéta, vagy elvakult ballibsi.
írmag
2015. december 09. 14:45
Van olyan aki nem fogadta el a rezsicsökkentést és a régi díjat fizeti? Mert futja rá! Van olyan aki a gyerekének akkor is fizet tandíjat egyetemen, mert futja rá? Meg nem érinti a család megélhetését! A lengyel minta szerinti lopott logóból nem lesz a valós szolidaritás! Arányos közteherviselés! (A sportból bíróságosdit játszók ezirányú költségeit miért a nem érintett kisemberek fizetik?)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!