Az alku ára

2015. július 21. 08:28

A görög válságkezelés ugyanis annyi sebből vérzik, hogy mire az utolsóra is szorítókötést tennénk, azt sem tudnánk, hova is tettük az első tapaszt.

2015. július 21. 08:28
Balogh Roland
Magyar Nemzet

Ha közelebbről szemügyre vesszük Hellászt, azt láthatjuk, hogy tegnap tíz százalékkal emelkedett az áfa, így az árak is olyan alapvető termékek esetében, mint a só, néhány húsféle vagy a WC-papír. Ugyancsak ekkora drágulással szembesültek a turisták az éttermekben és kávézókban. A tízszázalékos áfaemelés kihat a temetkezési szolgáltatásokra vagy épp a taxikra. A tömegközlekedés sem marad ki, ott jövő hónapban jön az emelés.

Ami a kormányzást illeti, meglepő lenne, ha Alexisz Ciprasz és kabinetje kihúzná az év végéig. A miniszterelnöknek lassan elfogynak a »megbízható« emberei, a pártszövetségének bal széle fellázadt ellene, bőrdzsekis közgazdász celebje, Janisz Varufakisz elhagyta, és akkorát rúgott vissza neki, amekkorát nem szégyellt. Most az állítólag tehetséges, de állandóan szomorú közgazdász pénzügyminisztere próbálja oltani a tüzet. A Sziriza hűséges »testvére«, az ősszel választásokra készülő, korábban teljes mellszélességgel mellettük kampányoló spanyol Podemos is igaz, hű társként elsunyított mellőlük.

Cipraszt lassan saját választói is faképnél hagyják. Egy hete, a mentőcsomag megszavazásának estéjén nem vicsorgó szélsőjobbos Arany Hajnal-szimpatizánsok dobálták a Molotov-koktélokat a rohamrendőrökre, hanem olyan szélsőbalos anarchisták, akik nem félnek, ha ütni kell.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2015. július 21. 09:10
A náci szemmeliség egyöntetüségének egyik korai bizonyítéka: "JOSZIF SZTÁLIN MARSALL a vacsoraasztalnál azt mondta, hogy a hábo¬rú után 50 000 német tisztet fel akar sorakoztatni és lelőni. Winston Churchill éktelen haragra gerjedt. „Inkább engem vigyenek ki itt és most a kertbe, és lő¬jenek le, minthogy sajátmagam és hazám becsületét ily gyalázattal beszeny-nyezzem" — mondta indulatosan. Franklin Roosevelt, látva a két korábbi el¬lenség között feltámadó ellentétet, kompromisszumképpen ostoba mód 49 000 hadifogoly lelövetését javasolta. Sztálin, a két nagyhatalmi szövetségesé¬vel folytatott kritikus találkozó vendéglátója, diplomatikusan szavazásra bo¬csátotta a kérdést az asztalnál ülő kilenc férfi elé. Az elnök fia, Elliott Roose¬velt, az Egyesült Államok hadseregének dandártábornoka, válaszul poharát emelte „nem csak az ötvenezer, ... hanem még sokszázezer náci" halálára. Churchill elképedésére hozzátette: „és biztos vagyok abban, hogy az Egyesült Államok hadserege támogatni fogja a dolgot." Sztálin elégedetten ölelte meg az ifjú Rooseveltet, és azt javasolta, hogy igyanak a németek halálára."
Apáczai
2015. július 21. 08:55
"Cipraszt lassan saját választói is faképnél hagyják." Ugyanazt játszotta el, amit az SZDSZ a vehemens kommunistaellenesség látszatával. Végül is mit várhattunk egy kommunista pribéktől? Ámítással, ígérgetéssel és megvezetéssel megszerezte a nép bizalmát, (amit a népszavazással tetőzött meg), majd a kritikus pillanatban szembeköpte őket. Ezek sehol, soha nem változnak meg. Liberálfasiszták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!