Ügyem mozgatórugója a korlátlan hatalmi arrogancia és a zsigeri gyűlölet

2014. május 03. 09:55

Nyolc évvel a támadás után magyar állampolgárként fogok a bíróság elé állni. Szembesülnöm kell majd azokkal, akik megrágalmaztak. Újra el kell majd viselnem a támadásokat.

2014. május 03. 09:55
Zsák Malina Hedvig
Szlovákiai Magyarok Kerekasztala

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Szervezők és Jelenlévők!

Azt gondolom, mindannyian, akik ma eljöttek, jól ismerik a történetemet. Csaknem nyolc éve már, hogy Nyitrán, fényes nappal egy vizsgára menet megtámadtak. Durván bántalmaztak és megaláztak. Mégis azt kell mondanom, hogy azon megpróbáltatások közül, amiket az évek alatt átéltem, még ez volt a legkevésbé fájó. A rendőrség ugyanis ahelyett, hogy elfogta volna a támadóimat, lezárta a vizsgálatot. Pár nap múlva a belügyminiszter a miniszterelnökkel és az országos rendőrfőkapitánnyal egy nagyszabású sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a támadás nem történt meg. Minden csak az én fantáziám szüleménye. Médiahadjáratot indítottak ellenem, amelyben akkori 23 éves diáklányként tehetetlenül vergődtem. Roman Kvasnica és Jozef Hašto voltak azok, akik elsőként segítő kezet nyújtottak. Őkelhitették velem, hogy nem vagyok egyedül. Hogy nem vagyok tehetetlenségre ítélt vesztes.

Sok évig kitartottam. Éltetett a remény, hogy a hatóságok idővel belátják: hibáztak, támadóimat elfogják és én visszakapom a régi életemet. Ez azonban nem következett be. Sőt, az idő előrehaladtával újabb és újabb arculcsapásokat kellett elviselnem. El kellett döntenem, hogy némán, megalkuvón teszem ezt, vagy bátran, kiállva a jogaimért. Az utóbbit választottam. Úgy éreztem, muszáj magamban megtalálni az erőt és a bátorságot. Hiszen igazam van. És akinek igaza van, annak erő is kell, hogy azt hangoztassa.

Idővel aztán beláttam, bármekkora is bennem az igazságból fakadó erő, a szlovák rendőrség, ügyészség és hatósági szakértők alkotta gépezet kíméletlen. Csak egy ügyirat vagyok számukra, ami mögött egyikük sem látja az embert. Pedig Zsák Malina Hedvig ott van az életével, a családjával, a fájdalmával.

Az évek során rá kellett jönnöm, hogy ügyem mozgatórugója a korlátlan hatalmi arrogancia és a zsigeri gyűlölet. Ezek legszívesebben elpusztítanák mindent, ami szembeszegül velük. Képtelen lettem volna végignézni, hogy keserítik meg a gyermekeimet is. Ezért döntöttem úgy, hogy ha kell, hát hazát cserélek, de az ő gondtalan gyermekkorukat megvédem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nyolc évvel a támadás után magyar állampolgárként fogok a bíróság elé állni. Ehhez is erőt kell gyűjtenem magamban, hiszen vissza kell térjek Nyitrára. Abba a városba, ahol a diplomám átvétele óta nem jártam. Szembesülnöm kell majd azokkal, akik megrágalmaztak. Újra el kell majd viselnem a támadásokat. Ehhez csak az adhat erőt, ha tudom, nem vagyok egyedül. Ha tudom, hogy sokan támogatnak tetteikkel és gondolataikkal is. Ezért szívből köszönöm, hogy ma ilyen szép számban eljöttek. Köszönöm, hogy tanúbizonyságot tesznek arról, hogy nem közömbösek az igazságtalansággal szemben. Minden szlovák és magyar résztvevőnek hálával tartozom, amiért megerősített abban hitemben, hogy Szlovákiában az emberi tisztesség, együttérzés és szolidaritás nem nemzetiségfüggő.

Köszönettel és üdvözlettel,

Zsák Malina Hedvig”

(Zsák Malina Hedvig levele a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala 2014. április 30-i rendezvényének résztvevőihez)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2014. május 04. 16:48
Ezerkilencszázhúszban a Trianonban megajándékozott államok felismerték,az ajándékba kapott, már ezer éve a magyarok birtokában levő földeket csak úgy tudják megtartani, ha az őslakos magyarságot kiirtják, vagy kiüldözik.Erre igen jó alkalom adódott a második világháború után,amikor katonák és félkatonai szervezetek támadták meg a fegyvertelen magyar lakosságot,sokakat megöltek polgári személyeket hadifogságba vittek,/Kárpátalja teljes férfilakosságát, 16 éven felül/,raboltak és kegyetlenkedtek. A soha el nem évülő háborús bűnökért a magyar állam vezetői soha szót nem emeltek, részint gyávaságból, részint,mert ugyan magyar állampolgárok, de nem magyar nemzetiségűek voltak. Egy magyarellenes magyar vezetőrétegnek sikerült elérni,hogy az a nép van rasszizmussal vádolva, amely a mai napig a legvadabb rasszista támadásoknak van kitéve.
Box Hill
2014. május 04. 12:07
Veled vagyunk, Hedvig!
tündérláng
2014. május 03. 21:17
Á szlovákokat egy szál gatyában ki kell telpíteni oda, ahonnan beszivárogtak: a Kárpátokon kivülre. Az nem lehet, hogy egy ilyen barbár, alantas nép garázdálkodjon a Kárpát-medencén belül.
tündérláng
2014. május 03. 21:17
Á szlovákokat egy szál gatyában ki kell telpíteni oda, ahonnan beszivárogtak: a Kárpátokon kivülre. Az nem lehet, hogy egy ilyen barbár, alantas nép garázdálkodjon a Kárpát-medencén belül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!