Ügyem mozgatórugója a korlátlan hatalmi arrogancia és a zsigeri gyűlölet

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Szervezők és Jelenlévők!

Azt gondolom, mindannyian, akik ma eljöttek, jól ismerik a történetemet. Csaknem nyolc éve már, hogy Nyitrán, fényes nappal egy vizsgára menet megtámadtak. Durván bántalmaztak és megaláztak. Mégis azt kell mondanom, hogy azon megpróbáltatások közül, amiket az évek alatt átéltem, még ez volt a legkevésbé fájó. A rendőrség ugyanis ahelyett, hogy elfogta volna a támadóimat, lezárta a vizsgálatot. Pár nap múlva a belügyminiszter a miniszterelnökkel és az országos rendőrfőkapitánnyal egy nagyszabású sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a támadás nem történt meg. Minden csak az én fantáziám szüleménye. Médiahadjáratot indítottak ellenem, amelyben akkori 23 éves diáklányként tehetetlenül vergődtem. Roman Kvasnica és Jozef Hašto voltak azok, akik elsőként segítő kezet nyújtottak. Őkelhitették velem, hogy nem vagyok egyedül. Hogy nem vagyok tehetetlenségre ítélt vesztes.

Sok évig kitartottam. Éltetett a remény, hogy a hatóságok idővel belátják: hibáztak, támadóimat elfogják és én visszakapom a régi életemet. Ez azonban nem következett be. Sőt, az idő előrehaladtával újabb és újabb arculcsapásokat kellett elviselnem. El kellett döntenem, hogy némán, megalkuvón teszem ezt, vagy bátran, kiállva a jogaimért. Az utóbbit választottam. Úgy éreztem, muszáj magamban megtalálni az erőt és a bátorságot. Hiszen igazam van. És akinek igaza van, annak erő is kell, hogy azt hangoztassa.

Idővel aztán beláttam, bármekkora is bennem az igazságból fakadó erő, a szlovák rendőrség, ügyészség és hatósági szakértők alkotta gépezet kíméletlen. Csak egy ügyirat vagyok számukra, ami mögött egyikük sem látja az embert. Pedig Zsák Malina Hedvig ott van az életével, a családjával, a fájdalmával.

Az évek során rá kellett jönnöm, hogy ügyem mozgatórugója a korlátlan hatalmi arrogancia és a zsigeri gyűlölet. Ezek legszívesebben elpusztítanák mindent, ami szembeszegül velük. Képtelen lettem volna végignézni, hogy keserítik meg a gyermekeimet is. Ezért döntöttem úgy, hogy ha kell, hát hazát cserélek, de az ő gondtalan gyermekkorukat megvédem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nyolc évvel a támadás után magyar állampolgárként fogok a bíróság elé állni. Ehhez is erőt kell gyűjtenem magamban, hiszen vissza kell térjek Nyitrára. Abba a városba, ahol a diplomám átvétele óta nem jártam. Szembesülnöm kell majd azokkal, akik megrágalmaztak. Újra el kell majd viselnem a támadásokat. Ehhez csak az adhat erőt, ha tudom, nem vagyok egyedül. Ha tudom, hogy sokan támogatnak tetteikkel és gondolataikkal is. Ezért szívből köszönöm, hogy ma ilyen szép számban eljöttek. Köszönöm, hogy tanúbizonyságot tesznek arról, hogy nem közömbösek az igazságtalansággal szemben. Minden szlovák és magyar résztvevőnek hálával tartozom, amiért megerősített abban hitemben, hogy Szlovákiában az emberi tisztesség, együttérzés és szolidaritás nem nemzetiségfüggő.

Köszönettel és üdvözlettel,

Zsák Malina Hedvig”

(Zsák Malina Hedvig levele a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala 2014. április 30-i rendezvényének résztvevőihez)