Oroszország

2016. augusztus 24. 13:35
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön Vlagyimir Putyinnal találkozik, hogy aktuális nemzetközi témákat beszéljenek át. Fico előtte még Párizsban tárgyal egyet az uniós vezetőkkel.
2016. augusztus 18. 12:23
Drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán Oroszország, miután Varsó júliusban a határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat. A lengyelek nem értik az orosz lépést, részükről addig ragaszkodnak saját intézkedésükhöz, amíg annak meg nem szűnnek a biztonságpolitikai okai.
Stadion állott
2016. június 7. 16:36
Nem ritka, hogy két ország konfliktusának nyoma a sportban is érezteti hatását. Történelmi ellentétek következtében látszólag kibékíthetetlen felek feszülnek egymásnak. Elég csak a balkáni országok (pl. Horvátország – Szerbia) egymás elleni meccseinek parázs hangulatára, vagy akár a magyar-román presztízsértékű összecsapásokra gondolni. A posztszovjet térségben sem számít ez újdonságnak, hiszen az egykori Szovjetunió területén a ’90-es évektől kezdődő konfliktusok a sportéletre is komoly hatással voltak. Nem kerülhet össze például Azerbajdzsán és Örményország nemzeti csapata, valamint klubcsapataik sem a különböző nemzetközi tornák során, de rövid ideig, a 2008-as orosz-grúz konfliktus idején is tiltva volt az orosz és a grúz csapat összesorsolása a sporteseményeken. A 2014 tavaszán kezdődő orosz-ukrán szembenállás miatt pedig a sportban is elhidegültek a két ország kapcsolatai – és mindketten kint vannak a hétvégén kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon.
2016. február 15. 14:43
A közép-európaiak egyre inkább ráébredhetnek arra, hogy az EU nyugati vezetése jelen formájában puha eszközökkel, de presszió alatt tartja, és nem egyenrangú félként kezeli a közép-európaiakat.
2016. február 10. 20:42
Martin Stropnický cseh védelmi miniszter szerint a visegrádi országok komolyan mérlegelik, hogy közös katonai egységet küldjenek a Baltikumba, hogy együtt gyakorlatozzanak a helyi katonákkal.
2016. február 2. 18:15
Merkelnek nem kioktatásra van szüksége az egyre sűrűsödő visegrádi csúcstalálkozók megmondóembereitől, hanem konkrét segítségre.
2016. január 28. 12:54
Brüsszel meggyengülése és az Európai Unió régiókra bomlása növekvő bizonytalanságot fog hozni Európában, azonban a visegrádi államok véd és dacszövetsége csupán reakció Nyugat-Európa és az európai projekt válságára.
2015. december 8. 09:32
Lengyel balosok jelentgetik fel az új kormányt nyugaton, a nyugati újságíróknak pedig csak elég lesz elővenni az Orbán ellen írt cikkeiket, és kicserélni benne Orbánét Jarosław Kaczyński nevére.
Energiabiztonság
2015. december 2. 19:26
Csehország nem csatlakozik ahhoz a levélhez, amelynek aláírói kifogásolják az Északi Áramlat gázvezeték kapacitásának megduplázását – döntött a cseh kormány szerdán. Az Európai Bizottságnak címzett levélben az aláírók úgy fogalmaznak, hogy nem szolgálja az Európai Unió érdekeit, és Ukrajna további destabilizálódásához vezethet az Északi Áramlat-2 gázvezeték megépítése.