Óriási orosz offenzíva Harkiv ellen, a drónok megsemmisítik a várost
Harkivot csütörtök este súlyos rakétatámadás érte.
Ez volt az elmúlt hetek első olyan nagy támadása ballisztikus és cirkálórakétákkal, amely célba vette a fővárost.
Nyitókép: Yevhen Titov/Anadolu via Getty Images
Oroszország csütörtökön kora reggel rakétatámadást indított az ukrán főváros ellen. A támadásban legalább 10 ember megsebesült, lakóépületek és ipari létesítmények is megrongálódtak, ezt városi tisztviselők közölték – írta meg a Reuters.
Ez volt az elmúlt hetek első olyan nagy támadása ballisztikus és cirkálórakétákkal, amely célba vette a fővárost
– mondta Szerhij Popko, a katonai közigazgatás vezetője.
A város polgármestere, Vitalij Klicsko szerint legalább 10 ember sérült meg a támadásban. A városi tisztviselők közölték, hogy egy 11 éves kislány is a sérültek között van és kórházba kellett szállítani. Az ukrán légvédelem parancsnoka elmondta, hogy sikeresen lelőtték az összes, a fővárosra kilőtt 31 orosz rakétát.
44 nap szünet után az ellenség újabb rakétatámadást indított Kijev ellen
– mondta Szerhij Popko, majd hozzátette, hogy „minden sürgősségi szolgálat a helyszíneken dolgozik, a támadás pontos következményeinek tisztázása pedig folyamatban van.”
***
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Ugyanis ha korrupt lenne, akkor szerinte nem áramlana pénz Ukrajnába.
„Ha kibújtál a behívó alól, akkor szándékosan menekültél el. Akkor nincs jogod azt mondani, hogy ukrán vagy” – fogalmazott Viktor Andrusiv.
Andrej Belouszov szerint az ukrán hadsereg megelőzése érdekében új hadműveleti módszereket kell gyakorolni.