Szijjártó: Sírás és jajveszékelés helyett mielőbb fel kell venni a nyugat-balkáni államokat az EU-ba

2024. február 20. 15:33

„Minél tovább húzzuk a csatlakozási folyamatot, annál inkább nő a szkepticizmus” – fogalmazott a magyar külügyminiszter.

2024. február 20. 15:33

Az Európai Unió „sírás és jajveszékelés” helyett úgy tudná leginkább elejét venni a Nyugat-Balkánon tapasztalható külső, adott esetben orosz befolyásszerzési kísérleteknek, ha minél előbb felvenné tagjai közé a térség államait – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Unió és Georgia közötti társulási tanács ülése után tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: akik a nyugat-balkáni külső befolyásszerzéssel riogatnak, azok „magukra vonják a gyanút, hogy a Holdról jöttek”, ugyanis teljesen természetes, hogy a regionális integrációkhoz nem tartozó országokban a nagyhatalmak befolyást próbálnak szerezni.

„És nyilvánvalóan nem csak az oroszok próbálják ezt meg, hanem mások is. Például mi, az Európai Unió, ugye mi szeretnénk, ha nekünk lenne a legnagyobb befolyásunk a Nyugat-Balkánra, ezt ne rejtsük már véka alá” – fogalmazott.

Majd kiemelte, hogy ehhez az EU van legjobb pozícióban, mindössze 

meg kellene végre nyitnia a kapuit a régió országai előtt, 

és akkor le is kerülne a napirendről az ottani befolyásszerzés kérdése.

Ennek kapcsán pedig arra figyelmeztetett, hogy ezt csupán addig tudja megtenni a blokk, amíg magas a szóban forgó államokban a tagság támogatottsága, ami folyamatosan csökken. 

Minél tovább húzzuk a csatlakozási folyamatot, annál inkább nő a szkepticizmus” 

– mondta.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Zsigmond Barna Pál

Facebook

Idézőjel

A bővítés nem Ukrajnáról szól, mert Ukrajna a tavaly nyáron megelőlegezett tagjelölti státusz feltételeit sem teljesítette.

Nehezítő tényező lehet a jövőben is a kettős mérce

Szijjártó Péter a szavai szerint az EU részéről tapasztalható kettős mércét és kétszínűséget sérelmezte, ami a magyar soros elnökség alatt is nehezítő tényező lesz. A bővítési politika kudarcának okaként is a kétszínűséget nevezte meg, rámutatva, hogy egyes országok vezetői „mindenfajta szégyenérzet nélkül mondanak mást a nyilvánosság előtt, mint amit aztán tesznek a döntéshozataluk során”.

Majd leszögezte, hogy ezen álláspontokban lehet egyfajta félelem is attól, hogy 

a liberális mainstream majd nem tud annyira érvényesülni, ha a balkáni józan ész bekerül az európai uniós döntéshozatalba”.

Ugyanakkor kifejtette, hogy az idei európai parlamenti választás „reménysugarat” jelent, amely ezt a jelenséget némiképp háttérbe szoríthatja.

„Reméljük, hogy olyan választási eredmény születik, ahol a patrióta jobboldali pártok a korábbinál jobb eredményt érnek el, nagyobb súlyra tesznek szert az Európai Parlamentben, és akkor az olyan észszerű célkitűzéseknek, mint amiket mi fogalmazunk meg, nagyobb esélye lesz arra, hogy sikerre tudjuk őket vinni” – jelentette ki.

Egyhangú döntéshozatalt igényel az ukrán tágyalási keret összeállítása

A miniszter érintette az ukrán csatlakozási folyamatot is, amelyben a következő feladat az úgynevezett tárgyalási keret összeállítása. Aláhúzta: ez egyhangú döntéshozatalt igényel, így 

a magyar kormány is érvényesíteni tudja a maga szempontjait, elsősorban a kárpátaljai közösség jogainak területén.

„Ha egy állam csatlakozni szeretne az Európai Unióhoz, akkor az európai alapértékeket tiszteletben kell tartania. Ezek közé tartozik a nemzeti közösségek jogának tisztelete. Nekünk itt egy világos elvárásunk van. Azt gondoljuk, hogy Ukrajna akkor mondhatja el magáról, hogy tiszteli a magyar nemzeti közösség jogait, hogyha visszatér a 2015-ös állapothoz” – tudatta.

A miniszter vonatkozó bejegyzését alább tekintheti meg:

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Böröcz József

Mérce

Idézőjel

Inkább három szegény „piszkosfehér”, mint egy középjövedelmű nem-fehér. Ez a képlet a mai EU-ban.

 

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala
 

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2024. február 20. 20:41
Gyorsan kedvezményezettek lennének, s fizethetnénk nekik. Abból aztán jókat lehetne mutyizni, fosztogatni az ottani fehérgalléros "szövetségesekkel".
konfucius
2024. február 20. 19:41
Azt hiszem, elkéstünk már. A szkepszis bennem pl maximális mértéket öltött, pedig én baromira hittem az egészben (mert egy naiv tökfej voltam). Amivé az Eu az elmúlt 15 évben változott, az egy szörnyűség.
Barna Kutya
2024. február 20. 19:01
Peti! Miért akarsz rosszat nekik? Gondolod, olyan hülyék, hogy nem látják, hogy mi folyik a pöcegödörben? Hiányzik nekik is a zsarolás, alázás,csicskáztatás? Ha van eszük akkor a BRICS-be igyekeznek!
Ugandai Bubu
2024. február 20. 17:41
A mimagyarokkal is hogy jártak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!