FBI-vezér: kritikus támadás készül az Egyesült Államok ellen

2024. február 19. 07:56

Történelmi jelentőségű kijelentést tett Christopher Wray.

2024. február 19. 07:56
null

Christopher Wray, az FBI igazgatója vasárnap, a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián figyelmeztetett: a meglévő veszélyek mellett újabb fenyegetéssel is szembe kell néznie az Egyesült Államoknak, hiszen minden eddiginél nagyobb a valószínűsége Kína támadásának Amerika ellen, írja a The Wall Street Journal. Hozzátette: Kína már elkezdte egy ilyen támadás előkészítését. Állítása szerint

 a kínaiak a kritikus infrastrukturális hálózatokon belül vírusokat, malware-eket próbálnak elhelyezni, amelyek később működésbe léphetnek. 

Wray emlékeztetett egy tavalyi esetre, amikor kiderült: egy hekkercsoportnak több mint öt évig volt hozzáférése bizonyos amerikai hálózatokhoz, és közvetve még az Öt Szem nemzetközi kémszövetséget tagjait is érinthette a behatolás.

„Ez csak a jéghegy csúcsa volt” 

– mondta az FBI vezére, aki arra nem tért ki, hogy pontosan mely infrastrukturális létesítményeket fenyegeti támadás. Hangsúlyozta: a lényeg, hogy 

Kína támadó fegyvereket helyez el

 a kritikus infrastruktúránkban, amelyek készen állnak a bevetésre.

Nyitókép: Képernyőmentés
 

 

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. február 20. 10:25
FBI-vezér: kritikus támadás készül az Egyesült Államok ellen" már feladta a CIA a tömegpusztító fehér port, á lá Irak!
MaBaker
2024. február 19. 13:29
Kedves Mandi! Baszottul szánalmas, hogy az egyszerű felhasználó beléptetésetek sem működik rendesen. KB minden komment előtt külön be kell jelentkeznem, ráadásul ami közben általában a "Bejelentkezés" gomb megnyomásával egyidőben az idióta felugró cikkajánlótok jelenik meg és arra megy a kattintás, nem a bejelentkezésre. Emberemlékezet óta nem láttam ennyire komolytalan weboldalt!
MaBaker
2024. február 19. 13:26
Megy a kampány az ukrán pénzmosási alap támogatásáért
Namond
2024. február 19. 12:17
Persze, persze, a google és a windows biztonsági réseit is a kínaiak helyezték el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!