A puding próbája: Berlinben várnak áttörést a német konzervatívok

2024. január 04. 15:58

Miközben a Scholz-kormány népszerűsége mélypontján van, egy sor választási szabálytalanság miatt meg kell ismételni a 2021-es szövetségi választásokat Berlin egyötödében. Eljött a CDU nagy pillanata?

2024. január 04. 15:58
Hessen eredményváró - a CDU-s Boris Rhein örül

Tavaly december 19-én a Szövetségi Alkotmánybíróság (BVerfG) érvénytelennek nyilvánította a 2021-es választás eredményeit Berlin tartomány 2256 választókerületéből 455-ben, vagyis az összes bő ötödében; minderre február 11-én kerül majd sor. 

Mi volt a probléma?

455 körzetben, ami mintegy 550 ezer szavazót(!) érint,

  • hiányoztak szavazólapok
  • borzasztóan elnyúltak a sorok
  • a szavazás napján maratoni futóversenyt tartottak, ami miatt összeomlott a közlekedés

A két évvel ezelőtt győztes Scholz-féle „jelzőlámpa-koalíció” természetesen nem siettette a történtek kivizsgálását, az ellenzékbe szorult CDU/CSU pedig követelte a teljes szövetségi államban (Berlin és környéke szövetségi állam is, nem csak főváros) a voksolás megismétlését. 

Végül a választást csak a szabálytalanságokkal bizonyítottan érintett körzetekben ismétlik meg (beleértve a külföldön élők levélszavazatait).

Miért izgalmas ez?

Mint arra az Euractiv elemzése rámutat (és lapunk részletesebben meg is írta, például itt), a kormánypártok népszerűsége történelmi mélyponton van (a CDU-é egymagában lényegében ugyanakkora mint a három kormánypárté.

Ezt is ajánljuk a témában

Éppen ezért a CDU vérmes reményekkel tekint a februári voksolás elé, ahol az optimistábbak szerint csak le kell aratni Scholzék bukdácsolásának gyümölcseit; s ugyanezen okból kifolyólag a CDU arra biztatja a résztvevőket, hogy „mutassanak stop-jelet” a jelenlegi kancellárnak és csapatának.

Carsten Linnemann, a CDU főtitkára ki is mondta: „lehetőségként nézünk a megismételt választásokra,

piros lámpát akarunk villantani Scholz hárompárti kormányának, és most a berlinieknek van lehetősége arra, hogy ezt világossá is tegyék”.

Minden okuk meg is van erre, hiszen tavaly Berlinben a szintén megismételt – teljes tartományi parlamenti – választásokon egyértelműen a CDU győzött, így Kai Wegner lett az első nem szocdem polgármester több mint két évtized után – teszi hozzá az Euractiv.

Mi lesz, ha összejön nekik?

A lap szerint a CDU azt is reméli, hogy a berlini példa ragadós lesz azzal, hogy a választók megbüntetik Scholzékat. A gyalázatos pártpreferencia-mutatók mellett még beszédesebb a tény, hogy egy decemberi felmérés szerint

a válaszadók mindössze 17%-a nyilatkozott úgy, hogy elégedett a szövetségi kormány teljesítményével, míg 82%-uk kevésbé vagy egyáltalán nem elégedett.

A koalíció munkáját egyébként is számos vita és konfliktus kísérte, a legutóbbi az emlékezetes alkotmánybírósági vétó a COVID-helyreállítási források zöldprojektekbe való átcsatornázásáról, ami költségvetési katasztrófát vetített előre.

Ezt is ajánljuk a témában

Linnemann a lap szerint ki is jelentette, jelenleg minden közvélemény-kutatás a koalíció bukását jósolja.

Az is igaz ugyanakkor, hogy nem csak a CDU profitál a kormány népszerűtlenségéből.

Ki lehet a nevető harmadik?

Míg az országos közvélemény-kutatásban a CDU vezet 32 százalékkal, addig a szélsőjobboldalinak bélyegzett AfD a második 21 százalékkal

ezzel megelőzve szintén az összes kormánypártot (a Zöldek 15, Scholz SPD-je 14, a liberális FDP 4 százalékot kapna egy most megrendezett választásokon).

A vereségnek is vannak előképei: Scholzék Bajorországban és Hessenben is óriásit hasaltak, mint az Euractiv megjegyzi, 

a szocdemek mindkét államban a második világháború óta a legrosszabb eredményt érték el.

És közelegnek az EP-választások, emellett szeptemberben járulhatnak urnák elé három kelet-németországi tartomány polgárai is, ott, ahol egyébként az AfD nem második, hanem első helyen áll; Szászországban 37 százalékkal – ez néggyel több, mint amit ott mértek a CDU-nak, és annyi, ami mellett

eltörpül Scholz SPD-jének 5 százaléka, vagyis a fő kormánypárt itt a parlamenti küszöb értéke körül billeg.

A népet DPA hírügynökségnek Saskia Eksen SPD-társelnök óvatosan úgy fogalmazott, hogy „a jelenlegi közvélemény-kutatások figyelmeztetésként szolgálnak számunkra”, illetve óvott az AfD jelentette veszélytől a demokráciára, a közjóra és persze a piacra.

Egyébként valóban, hozzátehetjük, hogy az AfD a következő kérdés: lehet-e ignorálni a polgárok negyedét-ötödét képviselő pártot? Esetleg betiltani, ahogy a szászországi  Állami Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke?

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitóképünkön a CDU hesseni tartományi kormányfője, Boris Rhein örül a választási eredményvárón. Forrás: ARNE DEDERT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
robag7
2024. január 04. 19:34
"egy sor választási szabálytalanság miatt meg kell ismételni a 2021-es szövetségi választásokat Berlin egyötödében" 2024 van. Hova ez a sietség? :-)
templar62
2024. január 04. 19:08
Gott mit uns
nempolitizalok-0
2024. január 04. 19:03
A németek azt fogják üzenni, hogy libsik, takarodjatok berlinből.(is)
betakentaur
2024. január 04. 18:55
A CDU kollaboráns puhapöcsű banda. Leszerepeltek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!