A WHO független bizottságot állít fel a járvány kezelésének kivizsgálására

2020. július 09. 17:39

„Eljött az önvizsgálat ideje” – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatója

2020. július 09. 17:39

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön bejelentette: független bizottságot hoz létre annak kivizsgálására, hogy miként kezelte a szervezet, valamint a tagállamok kormányai a koronavírus-világjárványt. Helen Clark korábbi új-zélandi miniszterelnök és Ellen Johnson Sirleaf volt libériai elnök beleegyezett, hogy vezessék a bizottságot, és kiválasszák tagjait – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatója a 194 tagállam képviselőinek virtuális találkozóján.

– tette hozzá, megjegyezve, hogy a tagállamok májusban egyhangúlag vizsgálatra szólítottak fel a világjárvány kezeléséről. „Ez nem olyan tucatjelentés, amely bekerül egy dobozba, az meg a polc tetejére, hogy porosodjon. Ezt a vizsgálatot komolyan vesszük” – mondta, és bejelentette egyúttal, hogy novemberben terjeszti elő a jelentést a bizottság a tagállamok egészségügyi minisztereinek éves találkozóján.

A bizottság megalakításának bejelentése előtt két nappal Donald Trump amerikai elnök hivatalosan közölte, hogy az Egyesült Államok kilép a szervezetből egy éven belül. Trump előzőleg már jó ideje hevesen ostorozta a WHO-t azzal vádolva, hogy „Kína-központú”. A világon eddig már több mint 12 millióan fertőződtek meg bizonyítottan a koronavírustól, és csaknem 550 ezren haltak meg a ragály miatt.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Google
2020. július 09. 21:49
Bezzeg a jarvany kezdeten sehol sem voltak, hangiukat sem lehetett hallani, de most vizsgalodnanak. Van az a bor...
zakar zoltán béla
2020. július 09. 21:39
000000000
Tóth Zoltán
2020. július 09. 21:02
Fenntartva a korábbi kritikáimat (például itt: https://magyarnarancs.hu/katasztrofa/tizezer-emberbol-csupan-harom-pozitivat-talaltak-70-en-pedig-mar-atestek-a-koronaviruson-131135 + https://hvg.hu/itthon/20200705_Merkely_akinek_nem_muszaj_ne_utazzon_kulfoldre#article-comments + https://hvg.hu/tudomany/20200516_WHO_telen_visszater_a_koronavirus#article-comments + https://hvg.hu/tudomany/20200704_A_WHO_szerint_sokan_felreertik_a_mostani_helyzetet#article-comments - valójában éppen a rezsimünk miatt tartom még aggasztóbbnak a helyzetet), szeretnék néhány, talán eddig figyelmen kívül hagyott szempontra felhívni a figyelmüket (javaslom megfontolásra). 1. Ezen pandémia is eklatáns példája a közösség előnyének, hasznának és megkerülhetetlenségének, szemben az izolacionista és nacionalista elkülönüléssel. Ezért is mondható teljes bizonyosággal: Orbán és a nacionalisták általában bukásra ítéltetettek. De ennek levét majd a társadalmaik ihatják meg. 2. Az előbbi pont racionális és logikus folyományaként is, hadd vessem fel megoldási javaslatként: talán ezen járványt sem országonként kellene elsősorban kezelni (nem kizárólag az intézkedésre jogosult hatóságokra, tudományos grémiumokra gondolva), hanem sokkalta inkább - épp a SARS-CoV-2 koronavírus pandémia eddig felismert viselkedése okán - kisebb térségekre, régiókra, nagyvárosokra és közvetlen környezetükre koncentrálva elsősorban, a mindenkori, folyamatosan változó, valósághű teszteredményekre is támaszkodva. Tehát nem Szlovákiát, Portugáliát, Belgiumot érintenék egy adott időszakban bizonyos korlátozások, hanem mondjuk Londont (még bízok a britek visszatérésében, bár nem az EU-ba, hanem egy EEÁ tagjaiként), Münchent vagy épp Debrecent és környékét. 3. A fentebbiekkel is összhangban, egy valódi európai föderációt, az Európai Egyesült Államokat feltételezve, sokkal célszerűbb lenne olyan megoldások életrehívása, melyek dinamikusan mobilizálhatóak, s mindig a járványok által érintett szűkebb régiókba telepíthetőek, a kellő egészségügyi háttér biztosítására (a térség egészségügyének felmentésére). Erre lehetnének alkalmasak az EEÁ (tehát nem a németek, lengyelek, spanyolok, ... magyarok, ... !) egészségügyi vonatszerelvényei és kórházhajói. Egészségügyi vonatszerelvény: olyan mozdony vontatta, akár 40-50 kocsiból álló szerelvény, mely a szükséges és kielégítő számú egészségügyi szakszemélyzetet és eszközöket szállítva települ a járványgócokban, s lényegében átveszi a fertőzöttek szállításának, elkülönítésének, kezelésének feladatát. Egy szúkebb időintervallumra (mondjuk 3-4 hét) egy adott térségbe települve kórház és mentőszolgálat, vizsgáló és elkülönítő egyben - az aktuális járványra koncentrálva. Kórházhajó: olyan nagy vízkiszorítású hajó (több cikk tárgyalta, épp a nemzetközi szállítmányozásban történt változások miatt rengeteg ilyen cég ment csődbe, sok elhagyott hajót hagyva maguk után), mely kórházi képességekkel rendelkezve válthatná ki a kikötése környékén a régiós egészségügyi intézményeket. Képzeljék el: lehetne mondjuk tíz kórházhajó és vagy két tucat egészségügyi vonatszerelvény, mely folyamatosan járná Európát, s mindig a szükséges régiókban, azok biztonságos közelében települne. Ezáltal sokkalta eredményesebben válna gátolhatóvá a fertőzések terebélyesedése, terjedése, miközben a bevált egészségügyi struktúrák is működőképesek maradnának.
Saksafar
2020. július 09. 20:57
Először is tisztázni kell, függetlennek és objektívnek az egész kerek világon kizárólag a ballib média tekinthető, mindenki más befolyásolt és valahonnan, valamilyen szándékkal pénzelt. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!