Kiska: Szlovákiában van tér további menekültek befogadására

2016. április 27. 21:28

Szlovákiában van lehetőség arra, hogy az ország további menekülteket fogadjon be és segítséget nyújtson számukra – jelentette ki a szlovák elnök szerdán Nyitrán. Andrej Kiska, aki ismert befogadáspárti álláspontjáról, úgy véli, hogy erkölcsi kötelesség segíteni a migránsokon.

2016. április 27. 21:28

Szlovákiában van lehetőség arra, hogy az ország további menekülteket fogadjon be és segítséget nyújtson számukra – jelentette ki a szlovák elnök szerdán Nyitrán. 

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség által idézett Andrej Kiska erről a nyitrai egyházmegye pasztorációs központjában tett látogatása során beszélt, ahol a Szlovákia által tavaly befogadott iraki keresztényekkel találkozott.

„Szlovákiának, amely sikeres ország, gondolnia kell arra, hogyan segítsen azoknak az embereknek, akiknek veszélyben az élete. Ez kötelességünk, és van is rá lehetőségünk, és ez a lehetőség (a jelenleg kihasználtnál) lényegesen nagyobb” – mondta Andrej Kiska. Hozzátette: azért látogatott Nyitrára, hogy tájékozódjon, hogyan élnek a befogadott irakiak és hogyan segíthet rajtuk.

Andrej Kiskát, aki két évvel ezelőtt lépett a politika színpadára, az Egyesült Államokból hazaérkezett vállalkozóként választották Szlovákia köztársasági elnökévé, a migrációs válsággal kapcsolatosan a kormány hivatalos álláspontjától és a közvélemény túlnyomó többségétől eltérő, azaz befogadáspárti álláspontot képvisel. 

Tavaly nyári, a pozsonyi parlamentben elmondott országértékelő beszédében az Európai Unióba beáramló migránsokkal összefüggésben a kormány migránspolitikájára utalva úgy fogalmazott: „Erős kijelentések helyett jobb lenne egy kicsit csendben maradni, és tudomásul venni, hogy ezek a menekültek nem a szegénység elől menekülnek, az országnak erkölcsi kötelessége segítenie rajtuk.” 

Szlovákia tavaly decemberben másfélszáz asszír keresztényt, Moszul városának környékéről érkezett mintegy 25 iraki családot fogadott be. Az irakiakat először a kelet-szlovákiai Homonnán (Humenné) lévő menekülttáborba vitték, majd a három hónapig tartó integrációs folyamat után Nyitrán és környékén helyezték el őket.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Energetikus
2016. április 28. 09:19
Zurzavaros h.sz.-ok, mint a szlovak parlamentben ... - majdcsak jon a gazda ...
KannibálTatárÚr
2016. április 28. 09:14
Kiska körül furcsaságok vannak. Mint elektromérnök 1990-ben Amerikába utazott és kétkezi munkát végzett. Keresetét investíciós alapba tette és mind - elvesztette. Haajövetele után vállalkozó lett. Sikeres vállalkozó. Amerikai háttérrel, hiszen vállalkozásai amerikai cégek európai kirendeltsége voltak. 2006 körül eladta vállalatait az egyik banknak. Elnökké választása meglepetés volt, mert csak 20%-nyi támogatást élvezett. Visszautasítja a személye biztonsági ellenőrzését (bezpečnostná previerka) azzal, hogy az elnökre ez nem kötelező. Elnökké választása után lemondott fizetéséről és azt jótékonysági célokra adja. Pozsonyból haza, Poprádra viszont az elnöki repülőgéppel jár, ami többszörösébe kerül, mint a fizetése, amit jótékonyságra ad. Megjegyzem, az egyik előző elnök, Schuster, Kassára vonattal járt haza - a saját pénzéért. A bevándorás támogatása ellentétes a kormány politikájával.
Szívemből magyar
2016. április 27. 23:12
Na ezt se fogják még egyszer megválasztani..
Karbantartó9
2016. április 27. 22:19
Nekünk is el kellene gondolkodni, hogy nincsen-e olyan kiaknázatlan terület, ahonnan pár menekültet tudnánk intézni szlovákiának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!