Egy progresszív a 19. századból

2021. február 10. 12:41

2021. február 10. 12:41
Török Bernát

Február 2-án volt százötven éve, hogy meghalt Eötvös József, a 19. századi magyar történelem egyik kiemelkedő alakja. A jubileum csöndes, de ebben a csöndben a közügyek iránt érdeklődőknek érdemes elidőzniük a nagy államférfi szellemi örökségét szemlélve. Eötvös József személye és munkássága a kései utódok számára is jól érthető üzenetet hordoz, amely épülésünkre szolgálhat még akkor is, ha nem hagyjuk figyelmen kívül a figyelmeztetését: régi hősök szájából saját nézeteit szereti hallani az ember.

Eötvös életműve mind értékekben, mind sokoldalúságában példát állít elénk. A nemzet ügye iránti elköteleződése, hazánk polgári fejlődéséért végzett áldozatos munkája, az oktatás és a művelődés erejébe vetett hite ma is megbízható iránytű. Szellemi gazdagságát mutatja az a többszólamúság, amelyen nézeteinek és célkitűzéseinek hangot adott. Országgyűlési képviselőként, majd a Batthyány Lajos és az Andrássy Gyula vezette kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként korszakos szerepe volt Magyar­ország polgári fejlődésében. A Magyar Tudományos Akadémia tagjaként, később elnökeként a hazai tudományos élet jeles képviselője és előmozdítója volt, életművét kiemelkedő szépírói teljesítmény teszi teljessé.

Eötvös József a 19. századi magyar szabadelvűség meghatározó képviselője. Igen, a liberális panteon tagja, aki – kiváltképp a dualizmus korában kifejtett miniszteri tevékenységével – a liberalizmus európai léptékben is jelentős alakjává vált. E címke mai sallangjaitól nem befolyásolva vessünk egy pillantást Eötvös liberalizmusának néhány attribútumára, amely napjaink ideológiai küzdelmei számára is tanulsággal bír.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!