Orbán Viktor szerint ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia
A neves politikai gondolkodó, G. Fodor Gábor ezúttal az utóbbi évek talán legnagyobb politikai konfliktusát vette górcső alá.
A neves politikai gondolkodó, G. Fodor Gábor ezúttal az utóbbi évek talán legnagyobb politikai konfliktusát vette górcső alá.
Nem nehéz kitalálni, hogy mikről.
Több mint 30 millió forintnyi amerikai közpénz érkezik „a magyarországi országos és helyi független média támogatása, valamint a sajtószabadság védelme és erősítése” érdekében.
A politológus szerint a baloldal új messiása végül hatalmas csalódást fog okozni.
„Orbán Viktor odaállt vele szemben és azt mondta, hogy te vagy az, aki be akar ide hozni migránsokat” – fogalmazott Schmidt Mária.
A teljes Soros hálózat, a baloldali pártegységet óvandó, szerecsenmosdatásba kezdett.
Kaliforniában szavazást rendeznek egy, a drogbűnözőkkel és tolvajokkal szemben laza törvény eltörlésére, de Soros csak azért is beleáll az ügybe, a törvény megmaradása melletti kampányt támogatva.
Mutatjuk, hogyan uralja le Soros György az amerikai intézményeket, közvetve támogatva a demokratákat.
A jobboldal felháborodását fejezte ki, hogy az amerikai üzletember beleszól az olasz belpolitikába az anyagi juttatásokkal.
Hatvanmillió dollárral szállt be rögtön a kampány elején.
Pellegrini a szavazatok 53 százalékával győzte le a nyugatos liberálisként leírt Ivan Korčokot.
A Hyatt Hotels vagyonának örököse szerint a Democracy Alliance hozzájárult „a demokrácia hanyatlásához" és a „mérgező pártoskodáshoz”.
A Correctiv nevű baloldali feljelentő platform szövegeinek ellenőrizetlen átvétele nagyon sokba kerülhet a médiának.
Nem ez az első eset, hogy szélsőségesen Izrael-ellenes szervezeteket finanszíroznak.
Millió dolláros nagyságrendű támogatást kaphatott az elmúlt években az Al Mezan nevű civil szervezet.
A platform a Sorosék által finanszírozott NGO-kat fogja felhasználni a közelgő európai parlamenti választások befolyásolására – figyelmeztetett Grzegorz Górny.
Fénymásolóktól a dollárbaloldalig – 1984-ben telepedett meg Budapesten a milliárdos alapítványa.
Nagyon hasonló véleményt fogalmazott meg, mint az Action for Democracy egyik kulcsszereplője.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálódik az ügyben, Korányi Dávidék viszont állítják: összeesküvés áldozatai.
A hackermunkában európai liberális lapok is segítettek.