Nőtt az INA bevétele

2018. október 26. 20:04

Az INA a bevételek növekedését főként a nagyobb eladással és a kőolajszármazékok kedvező árával magyarázza. Fasimon Sándor, a cég igazgatótanácsának elnöke szerint az INA 2018 első kilenc hónapja a vállalat összeredménye alapján pozitívan értékelhető.

2018. október 26. 20:04

Az INA horvát olajipari vállalat 2018 első kilenc hónapjában 21 százalékkal, 16,2 milliárd kunára (706 milliárd forint) növelte bevételét, a nettó nyeresége egyszeri tételek nélkül 9 százalékkal 1,06 milliárd kunára (46 milliárd forint) nőtt 2017 ugyanezen időszakához képest.

A cég harmadik negyedéves eredmény-beszámolójában ismertette: 2018 első kilenc hónapjában az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 2,7 milliárd kunát (117 milliárd forint) tett ki, ez hasonló eredmény, mint az előző év ugyanezen időszakában. 

Az INA a bevételek növekedését főként a nagyobb eladással és a kőolajszármazékok kedvező árával magyarázza. Fasimon Sándor, a cég igazgatótanácsának elnöke szerint az INA 2018 első kilenc hónapja a vállalat összeredménye  alapján pozitívan értékelhető. „A kőolaj árának emelkedése és a kedvező környezet a kutatás és a termelés terén továbbra is pozitívan hat az INA 2018-as működésére” – mondta.

A hazai nyersolaj kitermelés stabil maradt, ugyanakkor a gázkitermelés természetes csökkenése kihívást jelent, legalább is addig, amíg az észak-adriai koncessziókról szóló tranzakciót nem sikerül véglegesíteni az ENI multinacionális olaj- és gázvállalattal – hangsúlyozta Fasimon Sándor. Tájékoztatása szerint a finomítói tevékenységből származó bevételek nőttek a harmadik negyedévben a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, amivel pótolták azt a hiányt, amely az év elején keletkezett a rendszeres és tervezett karbantartási tevékenység miatt. 

Folytatjuk a nyersolaj-kosár bővítését, amellyel változik a termelés struktúrája, de feldolgozunk profitábilisabb nyersanyagot is” – húzta alá az INA igazgatótanácsának elnöke. Annak ellenére, hogy az EBITDA a finomító tevékenység és a marketing területén - beleértve a kiskereskedelmet is - javult, a pénzforgalom továbbra is negatív, ezért szükség van arra, hogy a működés fenntarthatóvá váljon – fűzte hozzá Fasimon Sándor. 

A fenntartható és nyereséges befektetésekre összpontosítunk, amelyek biztosítják a visszatérésünket, hogy növelni tudjuk versenyképességünket a regionális piacon” – szögezte le. Az INA nagyberuházásai a tavalyi hasonló időszakhoz képest 11 százalékkal nőttek, 912 millió kunát tettek ki. A nettó adósság 1,14 milliárd kunára csökkent: az adósság és a tőke aránya 9 százalék alá esett vissza. Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. október 27. 06:54
Ha nagy az INA egyre nagyobbat kíván.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!