Ukrajna

Stadion állott
2016. június 7. 16:36
Nem ritka, hogy két ország konfliktusának nyoma a sportban is érezteti hatását. Történelmi ellentétek következtében látszólag kibékíthetetlen felek feszülnek egymásnak. Elég csak a balkáni országok (pl. Horvátország – Szerbia) egymás elleni meccseinek parázs hangulatára, vagy akár a magyar-román presztízsértékű összecsapásokra gondolni. A posztszovjet térségben sem számít ez újdonságnak, hiszen az egykori Szovjetunió területén a ’90-es évektől kezdődő konfliktusok a sportéletre is komoly hatással voltak. Nem kerülhet össze például Azerbajdzsán és Örményország nemzeti csapata, valamint klubcsapataik sem a különböző nemzetközi tornák során, de rövid ideig, a 2008-as orosz-grúz konfliktus idején is tiltva volt az orosz és a grúz csapat összesorsolása a sporteseményeken. A 2014 tavaszán kezdődő orosz-ukrán szembenállás miatt pedig a sportban is elhidegültek a két ország kapcsolatai – és mindketten kint vannak a hétvégén kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon.
Kárpátaljai Utazási Program
2016. április 29. 9:07
Pályázatot írt ki a Rákóczi Szövetség nyugdíjas- és egyházi közösségek számára: 100-200 ezer forint közötti összeget nyerhetnek el azok a minimum 20 fős csoportok, akik Kárpátaljára utaznának busszal.
Lengyel válasz
2016. április 13. 21:53
Az EU-nak inkább számos válságának megoldásával kellene foglalkoznia a lengyel demokrácia állapota helyett, reagált a Lengyelországot elítélő EP-határozatra Beata Szydło. A lengyel kormányfő szerint nincs veszélyben Lengyelországban a demokrácia.
Ukrajna
2016. február 25. 13:19
Vitalij Klicsko bruttó 8 658 hrivnyát kapott januárban. Arszenyij Jacenyuk alapbére 8 300 hrivnya, de az egyéb juttatásokkal együtt 25 715 volt a miniszterelnök bruttó fizetése az év elején.
Energiabiztonság
2015. december 2. 19:26
Csehország nem csatlakozik ahhoz a levélhez, amelynek aláírói kifogásolják az Északi Áramlat gázvezeték kapacitásának megduplázását – döntött a cseh kormány szerdán. Az Európai Bizottságnak címzett levélben az aláírók úgy fogalmaznak, hogy nem szolgálja az Európai Unió érdekeit, és Ukrajna további destabilizálódásához vezethet az Északi Áramlat-2 gázvezeték megépítése.