Decemberben lesz az osztrák elnökválasztás harmadik fordulója

2016. szeptember 12. 11:29

Hivatalosan is bejelentette az osztrák belügyminiszter, hogy a levélszavazás körüli problémák miatt elcsúsztatják az eredetileg október 2-ára tervezett osztrák elnökválasztás harmadik fordulóját. December 4-én kell majd dönteni Alexander Van der Bellen és Norbert Hofer között, akkor már rendes borítékok segítségével.

2016. szeptember 12. 11:29

Mint azt vasárnap a Mandiner is megírta, nem ragad rendesen a boríték az osztrák elnökválasztás október 2-ára meghirdetett harmadik fordulójára kiküldött levélszavazatokon. Ez könnyen ahhoz vezetne, hogy választási csalás gyanújával ismét óvjon valamelyik fél, ahogyan azt az FPÖ a második fordulót követően tette. A Die Presse főszerkesztője az eset kapcsán banánköztársaságról írt vezércikkében, a legnépszerűbb osztrák párt vezetője, az FPÖ-s HC Strache pedig azon poénkodott, mekkora tétben lehet vajon fogadni arra, hogy 2019-ig megrendezik-e a harmadik fordulót.

Az osztrák sajtó már a hétvégén azt pedzegette, hogy ez a fiaskó a választás időpontjának elhalasztásához vezethet. Hétfőre mindez be is bizonyosodott. Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter bejelentette ugyanis, hogy elhalasztják az eredetileg október 2-ára kitűzött harmadik fordulót. Ahhoz, hogy tiszta választást tudjanak rendezni, erre mindenképpen szükség van, indokolta a döntést. A belügyminiszter arról is beszélt, még csak megbecsülni sem tudja, hány rosszul ragadó boríték van, a harmadik fordulóban ezért „egyszerű borítékokat” használnak, mint 2009-ben.

Hogy mikor kell választania az osztrákoknak az ős-zöld közgazdászprofesszor Alexander Van der Bellen és az FPÖ-s pártfunkcionárius Norbert Hofer között, egyelőre nem tudni biztosan. Sobotka elmondta, szeretnék még idén lezavarni az egészet, így valószínűleg az adventi időszakra esik majd az új választás: vagy november 27-én vagy december 4-én dönti el végre Ausztria, ki lesz az ország köztársasági elnöke. A belügyminiszter hétfőn Bécsben arról beszélt, ő inkább a november végi időpontot favorizálja, mivel december 4-e túlságosan közel van a Mikulás december 6-i ünnepéhez.

Addig is nézze meg, hogyan kampányol a két jelölt Burgenlandban!

FRISSÍTÉS (13:48): December 4-én tartják az elcsúsztatott harmadik fordulót.

Fent Alexander Van der Bellen egy plakátja látható. Fotó: Bukovics Martin

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. március 23. 20:27
A mostani kormánypárt tudja aki időt nyer életet nyer(het), de rajtuk már ez sem segít!
tango47
2017. március 23. 11:05
Hányni kell ezektől! Mit fognak még kitalálni?
antioxi
2016. szeptember 13. 14:11
Osztrák náci-bolsevik trükk - várható volt.
röviden
2016. szeptember 13. 14:11
Most már tényleg megfigyelőket kell kérni, Burkina Fasóból, Haitiről, Tadzsikisztánból, vagy valami egyéb fejlett demokráciából, mert ez röhej. Egy megismételt, majd elhalasztott választáson mennyire lesz legitim a győztes, akárki is legyen az? Mivel valószínűleg így is Hofer nyer, talán épp ez volt a cél. Van der Bellennek mindegy, őrajta már rajta a bélyeg, hogy "hibákkal" győzött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!