Az FPÖ-s Norbert Hofer lenne az osztrák elnök, ha most kéne választani

2016. augusztus 25. 15:12

Mintegy két hónappal a megismétlendő osztrák államfőválasztás előtt továbbra is Norbert Hofer, a szabadságpárti jelölt vezet a legújabb, csütörtökön bemutatott közvélemény-kutatási adatok szerint.

2016. augusztus 25. 15:12

A Gallup intézet hatszáz osztrák választópolgárt kérdezett meg a hét elején. Ezek szerint Hofer 53 százalékos, míg a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen 47 százalékos támogatottsággal bír. A felmérés szerint a válaszadók 17 százaléka másra adná a voksát, mint májusban tette, 71 százalék viszont ugyanarra szavazna. A legbizonytalanabbak az Osztrák Néppárt (ÖVP) szavazói, 26 százalékuk választana mást. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) támogatóinak 16, míg a Zöldekre voksolók 5 százaléka szavazna októberben másik jelöltre, mint májusban.

A felmérést bemutató Österreich című lap szerint Hofer profitálni tud olyan témákból, mint a Törökország és Ausztria közötti diplomáciai vita, a menekültügyi kérdések és a terrortámadások. Az újság megállapította, hogy Van der Bellen számára, aki elsősorban vidéken akar majd szavazatokat nyerni, nehéz lesz hasonlókat találni egy áttöréshez. Mivel Hoferre nagyobb arányban szavaztak meggyőződésből, Van der Bellen számára a bizonytalan választók mozgósítása lesz nagyobb kihívás - nyilatkozott Wolfgang Bachmayer közvélemény-kutató a Kurier című lap csütörtöki számának.

A két jelölt a hét elején mutatta be plakátkampányát. A Van der Bellen plakátjain olvasható üzenetek az Ausztria uniós tagsága melletti kiállást, az ország tekintélyének megtartását és a szélsőségesség elleni állásfoglalást hangsúlyozzák.

A szabadságpárti plakátokon olvasható kampányszlogen az ország biztonságának fontosságáról szól. A másik üzenet, a Hatalmat ellenőrizni kell! mottó pedig az 1992-es államfőválasztáson győztes Thomas Klestil néppárti jelölt, későbbi államfő kampányszlogene volt. A plakátokat bemutató sajtótájékoztatón elhangzott újságírói kérdésre, miszerint ezzel az FPÖ néppárti szavazatokat akar-e nyerni, a szabadságpárt főtitkára Herbert Kickl úgy válaszolt: ez inkább annak a jele, hogy azóta nem sok minden változott, Hofer pedig a hatalmi kartell szükséges ellenpólusa akar lenni.

Az FPÖ nagyjából kétmillió eurót költ a jelenlegi választási kampányra, Van der Bellen kampánystábja egyelőre nem hozta nyilvánosságra a költségeket, sem azt, hogy terveznek-e egyéb plakátokat az októberi választásig. A jelenlegi helyzet szerint Van der Bellen mintegy háromezer, addig Hofer 1700 óriásplakát-felületen lesz majd látható.

A május 22-i választáson szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt nyert, a voksok 50,35 százalékát szerezve meg. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjét, Norbert Hofert a szavazásra jogosultak 49,65 százaléka támogatta. Van der Bellen alig több mint 31 ezer szavazattal előzte meg Hofert. A második fordulót azonban az alkotmánybíróság határozata értelmében meg kell ismételni, mivel a bírák helybenhagyták a szavazatszámlálás érvényességét kétségbe vonó, szabadságpárti beadványt. Az államfőválasztás megismételt második fordulóját október 2-án tartják.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. március 23. 20:27
Ellenfelei majd csalnak egy nagyot megint és akkor ő lemarad. (Eurokonform megoldás)
tango47
2017. március 23. 11:05
Eredetileg is ő lett volna a győztes, ha a baloldaliak nem olyan kreatívok.
amayyudan2
2016. szeptember 12. 14:16
Túl optimisták vagytok, fiúk! Ne felejtsétek, hogy a közvéleménykutatók csak a szavazók 100%-ára tudnak előrejelzéseket tenni. Ha megint 146%-os lesz a részvétel, akkor simán nyerhet megint a görögdinnye (kívül zöld, belül vörös, 1980-ig nyíltan szocionista) holland zsidó! :) Bár remélem, végre összeszedi magát az FPÖ, és nem utólag akar reklamálni, hanem most már a választás alatt ráb*sz lapáttal a csalni akaró, Dávid-csillagos pecsétgyűrűs mocskos mancsokra, meg a hozzájuk tartozó, sábeszes-pajeszos fejekre. Heinz-Christian Strachééknak ez elég jól láthatóan az utolsó esélyük, észnél kell lenniük!
Kanóc
2016. szeptember 12. 14:16
Vajon mijét fogják előrángatni a következő hetekben? Szakdolgozat? Diploma? Nyelvvizsga? rasszistának minősíthető kijelentések? stb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!