Visegrádi vonal

2016. március 14. 08:46

Orbán és Kaczynski a legalantasabb indulatokra, gyanúra, a kisebbség gyűlöletére játszik.

2016. március 14. 08:46
Miklós Gábor
Népszabadság

„Az államosításoknak, hatalomkoncentrációnak még csak az elején tartanak Lengyelországban, de a jogállami ellensúlyok koncepció­ját már elvetették. Hamarosan átírják az alkotmányt is, feltehe­tőleg egy protestpárt segítségével, amelyben jelen van egy neonáci frakció. Az átalakulás eszmei hátterét a kormánypárt vezére már megadta: a rendszer bírálói nem lengyelek, nem hazafiak. Átöltözött kvázi migránsok.

Orbán és Kaczynski a legalantasabb indulatokra, gyanúra, a kisebbség gyűlöletére játszik. Oka lehet ennek a tömeges szegénység, az elmaradottság, a babona? Részben. De fogalmazhatunk úgy is: a Nyugatba beengedett keletiek csalódtak az összeszerelő betanított munkás és a vendégpincér státuszában. Csalódtak a demokrácia prófétáiban, akiket szintén a tolvaj elit részének tartanak. Ezért a Nyugat-ellenességet, a zsigeri antikapitalizmust hirdetők sikere. Talán. Mindehhez jön a szegények jogos félelme, hogy a közel-keleti idegenek biztonságukat, kicsi jólétüket, sőt (ingatag) identitásukat is fenyegetik. Ezért vágynak a rendteremtő kemény kézre, a szükségállapotot hirdető, ellenséget kijelölő diktátorkezdeményekre. És meg is kapják ezeket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. március 23. 20:28
Pont ezt akartam írni én is! A Népátszabó és a szerző csak az alantas indulatokat és a gyűlölködést szolgálja.
szamossy dezső
2016. május 10. 01:41
És vannak, akik fehér-ellenességre, keresztényellenességre és hetero-ellenességre, no meg a nemzeti szuverenitás ellenességre játszanak. Azt is tudjuk, miért.
atila68
2016. április 14. 11:39
Miklós Gábor a legalantasabb indulatokra, gyanúra, a kisebbség gyűlöletére játszik.
atila68
2016. április 14. 11:39
De. Miklós Gábor egy kisebbséghez szól. A gyűlölet kisebbségéhez. Akik gyűlölnek mindent ami nem olyan mint ők.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!