Második emberi jogi forradalom? – III. rész

2019. november 15. 12:14
A gazdasági és információs globalizáció súlyos fenyegetést jelent a nemzeti hagyományokba és kultúrába ágyazott emberi jogokra nézve. Ezek megóvásához olyan új gondolkodásra van szükség, amely nem az államok lebontását, hanem védelmi erejük erősítését tűzi ki célként. Erről szól a transznacionális vállalatok magatartásának szabályozására törekvő nemzetközi szerződés jelenleg zajló előkészítése.

Sorozatunk első és második része arra világított rá, hogy a jelenleg uralkodó felfogás egy olyan hamis mítoszt próbál világszerte elterjeszteni, amely az emberi jogok érvényesítését a nemzetállamok ellenében kívánja véghezvinni.

E recept szerint ugyanis az emberi jogok és az emberi szabadság kiteljesedéséhez az állam szabályozó erejének és cselekvésének a korlátozásán, végső soron pedig a legyengítésén keresztül vezethet az út.

Ez az embereket az állammal szemben „mindenáron megmenteni” törekvő felfogás egy erősen erodálódott állami szuverenitásban, valamint egy divatosan csengő és ideológiák mentén szerveződő „globális kormányzás” megerősítésében érdekelt. Ezek mellett pedig a nemzeti kultúrákból és hagyományokból kiszakított emberi jogi igények sokaságának megfogalmazásától hangos.

Ennek a felfogásnak a gyökere az emberi jogi igények első megfogalmazását és kodifikálásait övező sajátos történelmi körülményekben tárható fel. A nagy európai forradalmakat kiváltó visszaélésszerű közhatalom gyakorlásában, majd pedig a második világháború borzalmaira válaszként meginduló „emberi jogi forradalomban”, vagyis az emberi jogok nemzetközi jogi védelmének elismerésében és fokozatos megszilárdításában azonosítható. Ennek megfelelően az emberi jogi gondolat alkotmányokba foglalását, majd pedig nemzetközi jogi felkarolását elsődlegesen olyan történelmi körülmények indokolták, amelyekben az államhatalom jelentette a legnagyobb fenyegetést az embert a természeténél fogva megillető alapvető jogokra, valamint a megóvásuk révén elérni remélt méltó és szabad emberi életre. Ezek a történelmi kiindulópontok szolgáltatták az alapot azon – az emberi jogi forradalom eredeti értelmétől elszakadt – téves narratíva elterjesztéséhez és megszilárdításához, amely az emberi jogok középpontjába az ember helyett az államokat állítja, és az állami fellépés és szabályozási törekvés visszaszorításától várja az emberi jogok kiteljesedését.

Ez az uralkodóvá vált felfogás ravasz módon kendőzi el egyfelől azt, hogy az embert megillető elidegeníthetetlen jogokra, valamint a bennük garantált szabadságra nem csak, sőt a 21. században egyre kevésbé az államhatalom jelenti a legsúlyosabb fenyegetést. Másfelől elleplezi azt is, hogy az embert megillető elidegeníthetetlen jogok megóvásának egy politikai közösség megszervezésére és érdekei képviseletének felkarolására képes nemzetállamokon kívül nincsen más alternatívája. Ez pedig különösen igaz az új évezredet meghatározó valóság, nevezetesen a gazdasági és információs globalizáció korában. Mind a transznacionális, mind pedig a digitális közvetítő vállalatok egyre jelentősebb hatást gyakorolnak az olyan legalapvetőbb emberi jogokra, mint például a méltóság vagy az igazság kereséséhez nélkülözhetetlen véleményformálás és tájékozódás szabadsága. Ezen felül láthatóan tudatosan törekszenek arra, hogy saját magukat függetlenítsék akár a nemzeti alkotmányokba, akár a nemzetközi dokumentumokba foglalt emberi jogi követelmények megtartásától. Elszigetelődésre törekednek azoktól az állami közpolitikai intézkedésektől is, amelyek ezeknek a követelményeknek a betartatására irányulnak.

Az első „emberi jogi forradalom” nyomán meghatározóvá vált, az állami cselekvés visszaszorítását hirdető mítosz azon túl, hogy hamis, még káros is.

Miközben ugyanis az új évezred transznacionális jellegű kihívásai egyre súlyosabb fenyegetést jelentenek az emberi jogokra, addig ez a felfogás a védelmük egyik legfontosabb zálogát jelentő állami fellépést erodálja. Egy második „emberi jogi forradalom” során fel kell ismerni és számba kell venni az emberi jogok érvényesülését fenyegető újszerű transznacionális kihívások természetét. Emellett szükség van arra is, hogy a „globális kormányzás” örve alatt a nemzetközi jog alakításában és ezzel együtt az államok rendszabályozásában egyre jelentősebb befolyást szerző, különféle transznacionális érdekekkel szemben az államok visszaszerezzék a közpolitika alakítási és szabályozási autonómiájukat. Ez ugyanis nélkülözhetetlen a nemzeti hagyományokba és kultúrába ágyazott emberi jogok megóvásához. Végül, de nem utolsó sorban pedig éppen a jelenkori kihívások transznacionális és több joghatóságon átívelő jellege folytán fel kell ismerni a szabályozási erejükben megerősített államok nemzetközi együttműködésének a szükségességét.

Egy ilyen újszerű felfogás megalapozásához és megszilárdításához nyújtanak lehetőséget a transznacionális üzleti magatartások és az emberi jogok kapcsolatának szabályozására törekvő nemzetközi szerződés jelenleg zajló előkészítő munkálatai. Ez az elképzelés egy „régi – új vállalkozás” abban az értelemben, hogy a gazdasági globalizáció kibontakozásának és megerősödésének korai szakaszától, vagyis már az 1970-es évektől kezdődően folyamatosan napirenden van a transznacionális vállalatok hatékonyabb elszámoltathatóságát elősegítő nemzetközi szerződés létrehozása.

Dacára annak, hogy az üzleti világ globális működésének az emberi jogokra gyakorolt negatív és korlátozó hatása az idők során egyre nyilvánvalóbbá vált, mégsem született ez ellen fellépő nemzetközi szintű egyezség.

Ugyanakkor az ENSZ keretében 2014 júniusában – Ecuador és Dél-Afrika kezdeményezésére – újult erővel indult meg egy ilyen tárgyú nemzetközi szerződést előkészítő eljárás. A szerződéstervezetet tárgyaló kormányközi munkabizottság 2019. október második felében pedig már az ötödik alkalommal ülésezett.

A munkabizottság most tárgyalt tervezete némi bizakodásra ad okot, ugyanis a két legfontosabb kérdésre, a transznacionális üzleti magatartásokra visszavezethető emberi jogi jogsértések megelőzésére, valamint az elkövetett jogsértések hatékony orvoslására összpontosít. De nemcsak azért ad okot bizakodásra, mert a megelőzés és a jogorvoslat garanciája az, amelyekre a jogsértések áldozatainak mindig a legnagyobb szükségük van, hanem azért is, mert ezzel az embert állítja a védelem középpontjába. Ezen túl pedig a jogvédelem garantálását elsődlegesen az államoktól várja, az államok szabályozása és nemzetközi együttműködése révén képzeli el. Ahogyan a téma egyik legnagyobb szakértőjének számító, korábbi ENSZ különmegbízott, John Ruggie professzor fogalmazott, „nem állítja nemzetközi jogot a talpáról a feje tetejére”, ugyanis az államok emberi jogok terén fennálló védelmi szerepkörére és kötelességére helyezi a hangsúlyt. Mindezeken túl az is biztató, hogy az államok emberi jogi kötelezettségeinek egyfajta elsőbbséget kíván biztosítani a velük ellentétben álló nemzetközi gazdasági jogi kötelezettségekkel szemben. Ezzel pedig az ember védelmének elsődlegességét hirdeti meg a transznacionális üzleti érdekek ellenében.

Az emberi jogi jogsértések megelőzése terén a szerződéstervezet olyan hatékony szabályozási környezet megalkotására szólítja fel az államokat, amely az üzleti élet szereplőitől is megköveteli az emberi jogok tiszteletét. Ennek keretében innovatív módon törekszik a transznacionális üzleti magatartások méregfogának kihúzására, nevezetesen arra, hogy az üzleti és vállalatirányítási szempontból egységesen működő, de sok esetben több ezernyi, akár tízezernyi vállalatból álló transznacionális vállalatláncokat a jogi felelősségre vonás szempontjából is egy egységgé formálja. Ennek érdekében arra kötelezi az államokat, hogy egyfajta „emberi jogi gondossági” kötelezettséget írjanak elő, elsősorban a transznacionális üzleti tevékenységet végző vállalkozások számára az üzleti működésük során. Ez a kötelezettség pedig nemcsak az adott vállalati láncszem saját működésére, hanem a vele üzleti kapcsolatban álló többi vállalatra, így például a leányvállalatra vagy a szerződéses beszállítóra is kiterjedne. Ez a szabály azért jelentős, mert

a jelenleg uralkodó vállalati korlátozott felelősség egyáltalán nem arra ösztönzi az anyavállalatokat, hogy a vállalatlánc többi tagját ellenőrizzék, legalábbis emberi jogi szempontból.

Az új szabály viszont ebben egyértelmű helyzetet teremtene, arra ösztökélve a nagy erejű anyavállalatokat, hogy láncolataik működésében ők maguk ellenőrizzék és segítsék elő az emberi jogi követelmények megtartását.

Ebből az innovatív szabályból fakadó követelményrendszer nemcsak az emberi jogi jogsértések megelőzését, hanem az áldozatok hatékonyabb jogorvoslathoz jutását is segíti, ugyanis egy peres eljárásban lényegében megfordítja a bizonyítás terhét. Nem az áldozatoknak kell ugyanis bizonyítaniuk az anyavállalat korlátozott felelősségének áttörését megalapozó körülmények fennállását, hanem az anyavállalatra esik annak a terhe, hogy igazolja, mindent megtett a vele üzleti kapcsolatban lévők jogsértő magatartásának megakadályozása érdekében. Ez pedig perdöntő jelentőségű, különösen akkor, ha több állami joghatóságon átívelő transznacionális vállalati működés jogsértésének megítélése a tét. A szerződéstervezet több rendelkezése is bőkezű a jogsértések áldozataival, és a hatékony jogorvoslathoz szükséges szabályok megalkotását várja el az államoktól. E körben forradalmi jelentőségű az a joghatósági szabály, amely kibővíti az ilyen jellegű jogsértések miatt eljárásra jogosult (és egyben köteles) állami bíróságok körét. Így az áldozatok az emberi jogi jogsértést elkövető vállalat tág értelemben vett székhelye szerinti bírósághoz is fordulhatnak. Ez pedig segíti a jogi szaknyelvben csak forum non conveniens – nek – nem megfelelő fórumnak – nevezett doktrína meghaladását, amely számos esetben megakadályozta azt, hogy az áldozatok az anyavállalat székhelye (jellemzően valamely tőkeexportáló ország) szerinti bíróság előtt kereshessék sérelmük orvoslását. Végül, de nem utolsó sorban a szerződéstervezet széleskörű állami együttműködést és segítségnyújtást ír elő az ilyen jellegű eljárásokban. Ezek közül is kiemelkedő jelentőségű az a szabály, amely lényegében – az üzleti érdekeket védő beruházásvédelmi döntésekhez hasonlóan – univerzális végrehajthatóságot biztosít a bírósági ítéletek számára.

Elfogadása esetén ez a nemzetközi szerződés fontos állomásként szolgálhat egy új emberi jogi gondolkodás megszilárdításában.

Egy olyan „második emberi jogi forradalom” térnyerésében, amely az emberi jogok és az általuk elérni remélt méltó és szabad élet érvényre juttatását nem az államok meggyengítésével és lebontásával képzeli el, hanem éppen ellenkezőleg, az államok kellő és határozott szabályozó erejének helyreállításától várja. Az emberi jogok védelmében játszott állami szerepvállalás, valamint a nemzeti alkotmányos értékek elismerése és megerősítése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a jelenkori gazdasági és információs globalizáció jelenségeiből fakadó kihívásokra megfelelő választ lehessen találni. Fontos ezért, hogy a készülő nemzetközi szerződés mögött ne csak a tőkeimportáló országok álljanak, hanem a nagyvállalatoknak jellemzően székhelyet biztosító tőkeexportáló régiók államai is. A tét nem kevesebb, mint a nemzeti hagyományokba és kultúrába illeszkedő emberi jogok megóvása a transznacionális érdekekkel és törekvésekkel szemben.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés