A közösségek védelmében

2017. április 08. 08:44

Az emberi történelem alapkövei mindig is a közösségek voltak: szűkebb és tágabb család, törzs, nemzet.

2017. április 08. 08:44
Ulicza Tamás
Magyar Hírlap

„Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az emberi történelem alapkövei mindig is a közösségek voltak: szűkebb és tágabb család, törzs, nemzet. Napjainkban a két folyamat túlzott térnyerése kikezdi a közösségek több ezer éves szerepét: az egyén mindenek fölé helyezése és az uniformizált, egyesült emberiség ideája figyelmen kívül hagyja, hogy az ember társas kapcsolatai és közösségek segítségével éri el kiteljesedést.

Sokan tekintenek úgy a globalizációra, mintha az már megnyerte volna a csatát, és győzelme elhozna egy »fejlettebb« állapotot, a nemzetek és egyéb közösségek pedig idejétmúlt struktúrák lennének. Ez azonban szerintem egyszerűen a lineáris marxista történelemszemlélet átgyúrása, ami szerint az emberiség folyamatosan fejlődve majd elér egy tökéletes aranykorba. Mindegy, hogy ez a proletár világforradalom vagy a globális liberális állam, a lényeg ugyanaz: hirdetői azt gondolják, hogy egyedül az általuk képviselt „izmus” hozhatja majd el ezt a „gyönyörű jövőt”.

Ugyanakkor feltételezzük egy pillanatra, hogy a globalizáció valóban győzedelmeskedett, és már csak idő kérdése, hogy az egész világ egybeforrjon a nyugati liberális normák zászlaja alatt. Mi lehet a folyamat teljes beteljesülése az emberiségnél kisebb közösségek eltűnése után? A globalizációs folyamat és az individualizmus erősödése egyszerre zajlik a világban, és végül egymással »kerülnek szembe«. Mi történik, ha végül az individualizmus szétfeszíti a »nagy egységet«, vagy fordítva: a globalizáció elnyeli az egyén különállását és ugyanolyan emberek ugyanazt gondolva szinte kollektívaként élnek majd? Mindkét lehetőség disztópiákba illő rémtörténetet eredményezhet. Ha az individualizmus hatására atomjaira hullik a közösségek rendszere, akkor vajon minden kezdődik elölről, vagy egy közösségek nélküli »anarchia« alakul ki, ahol az egyének gazdasági érdekein és akaratán kívül nem létezik többé semmi?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stevekrax
2017. április 08. 14:56
Globalizáció vagy nacionalizmus? A válasz: http://anagyszuro.gportal.hu/gindex.php?pg=37092698
KannibálTatárÚr
2017. április 08. 10:15
"Az emberi történelem alapkövei mindig is a közösségek voltak"... A liberalizmusban is, de csak egy közösségé: a cionistáké.
Antigoné
2017. április 08. 09:35
Rendkívül időszerű és elgondolkodtató felvetés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!