Nem egy habostorta

2016. november 20. 20:43

Nem csodálnám, ha újraválasztása esetén Merkel nem töltené ki a teljes ciklust, és legkésőbb hivatali ideje felénél továbbadná a kormányrudat.

2016. november 20. 20:43
Berthold Kohler
Frankfurter Allgemeine Zeitung

„A CDU balratolódásával Merkel új szavazócsoportokat nyert meg párjának a balos közegben, a konzervatív tábort azonban szinte harc nélkül hagyta ott az AfD martalékául. Ezen a fronton főként a CSU-nak kell tartania az állásokat, ami a két testvérpártot szükségszerűen eltávolítja egymástól. Merkel számára egy fekete-zöld koalíció lenne jelenlegi irányvonalának következetes folytatása – arról nem is beszélve, hogy így eggyel nőne az eddigi koalíciós partnereinek száma –, a CSU számára ez az ötlet azonban még mindig ördögtől valónak számít.

A jelenlegi legvalószínűbb konstelláció, a legkisebb rossz folytatása – vagyis a nagykoalíció, egy államfőt már sikerült is így jelölni – sem lenne habostorta. Az SPD hosszútávon nem bír el egy kereszténydemokrata kancellárt. És még magát a CDU-t is lefárasztja, ha saját kancellárja, túl sokáig van hatalmon. Merkel ezt jól tudhatja. Nem csodálnám, ha újraválasztása esetén nem töltené ki a teljes ciklust, és legkésőbb hivatali ideje felénél továbbadná a kormányrudat. Helmut Kohlnak is hasonló volt a terve, ám idővel elvetette. Ha valakinek, hát Angela Merkelnek pontosan tudnia kellene, mennyire kíméletlenül tudnak bánni a pártok egykori vezetőjükkel, ha azok – mindegy, milyen okból – túl későn szedik sátorfájukat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2016. november 21. 07:31
Vessetek a mókusok elé, de én örülök Merkel indulásának, és szeretném, ha győzne is. Egyszerűen azért, mert Merkel képes pragmatizmusra, csak vissza kell vezetni oda. És képes arra is, hogy engedjen a nyomásnak, ezt jól láttuk, amikor a baloldali nyomásnak engedett. Viszont ne feledjük el, hogy most a nyomás is változni fog, tehát ennek is engedni fog. Szóval....
smarton
2016. november 21. 07:17
Nem kell ábrándozni. Amíg lehet, szolgál. A globalista cselédlány.
balbako_
2016. november 21. 06:42
Most az a kérdés mi lenne jó Németországnak. Az amerikai kedvencből az ottani politika ellenére regnáló Merker, akit ráadásul az EU választóinak zöme gyűlöl és még a saját választói sem értenek vele egyet, vagy egy új ember aki megkísérli ezeket a frontvonalakat csökkenteni, netán eltüntetni.
*ufó*
2016. november 21. 00:08
--„A CDU balratolódásával Merkel új szavazócsoportokat nyert meg párjának a balos közegben, a konzervatív tábort azonban szinte harc nélkül hagyta ott az AfD martalékául. Ezen a fronton főként a CSU-nak kell tartania az állásokat, ami a két testvérpártot szükségszerűen eltávolítja egymástól. -- Háború nélkül mit ér az élet ? Pláne, hogy Merkel megbukott a fideszelemzők nagyon pontos jóslata által. Night of the Living Dead-Misfits https://www.youtube.com/watch?v=aHNZJn_8OLQ
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!