Demokraták

2016. október 13. 07:08

Az se volt persze smafu, amikor 3,3 millió magyar szavazott egy irányban,, de az semmi ahhoz a szolgálathoz képest, amit a „demokratikus ellenzék” hat európai parlamenti képviselője tett azzal, hogy megannyi millió magyar panaszát közvetítette Brüsszelnek.

2016. október 13. 07:08
Őry Mariann
Őry Mariann
Magyar Hírlap

A »demokratikus ellenzék« valamiért úgy érzi, hogy a mögöttük álló nem túl reprezentatív tömeg abban látja saját érdekeinek védelmét, ha választott képviselői folyamatosan vitákat kezdeményeznek Magyarországról, és hazánkat elmarasztó ítéleteket követelnek az uniós intézményektől. Noha kétségkívül találnak alkalmat arra, hogy gyakorlati haszonnal is járó munkát végezzenek, mint mondjuk Ujhelyi István a turisztika terén, lássuk be: a Strasbourgba és Brüsszelbe exportált belpolitikai cirkusz messze a leghangosabb.

A DK-s Niedermüller Péter is nagyon akart vitázni a referendum kapcsán Magyarországról a múlt heti plenáris ülésen, de még a szociáldemokrata frakció se nagyon vágyott rá, így az illetékes szakbizottságba küldték az ügyet. Pedig hát annyi, de annyi értelme lett volna a dolognak, hogy ahhoz – a bizottsági vitát amúgy támogató – Szanyi Tibort kell segítségül hívni, ő azt mondta: az »azonnali, spontán tárgyalások zömmel csak a félinformációknak és az ezekből táplálkozó indulatoknak adnak teret«. No meg annak, hogy például Niedermüller Péter az Orbán-kormányt szidhassa a vitán unatkozó pár tucat szerencsétlennek, ha már rá és Molnár Csabára nem vonatkozik a budapesti kollégák sajátos elképzelése a választói érdekek képviseletéről. Többnyire egyébként legalább a vitáig sikerül azért eljutni, hiszen a sokat emlegetett »baloldali többség« attól áll össze az EP-ben, hogy míg a néppártiak nem szívesen közösködnek a tőlük jobbra állókkal, addig a szociáldemokraták, liberálisok és zöldek – akik szintén liberálisok – számára a szélsőbalos frakció ugyanaz, mint ők maguk, csak zakó nélkül.

A demokratikus ellenzéki lét összefoglalva tehát annyit jelent, mint megpróbálni Brüsszelt rávenni arra, hogy lépjen fel a magyar kormány ellen, ha már arra a »demokratikus ellenzéknek« otthon nincs meg az ereje, támogatottsága, legitimitása, demokratikus felhatalmazása. Halkan teszem hozzá, a helyükben nem vennék mérget arra, hogy mennybe mennek, ha véletlenül egyszer sikerül.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2016. október 13. 15:32
Na igen-a TÖMEGBÁZIS. Mondhatná a törpikék néhány illusztris képviselője- a Norvég és Soros Cassa, valamint a különböző "antifasiszta alapok"(amolyan hexagramma alakú pöcséttel-)mint Hitler egy karikatúrán:"MILLIÓK ÁLLNAK MÖGÖTTEM!" De annál kifejezőbb ez a '950-ben lejegyzett régi történet... A Dél-budai Tüker Vállalat(Tüzelőanyag Kereskedő Vállalt-leánykori nevén-fakereskedés)zárva- csak két nappali őr bóklászik unatkozva. A Tasziló, meg az Arisztid..Te Taszikám, játszunk mi is felvonulást! Nekünk is lehet majálisunk! Feje felett cirill betűkkel: " Da zdrasztvújet pervíj májá!" Te hozod s zászlót- te vagy a tömeg! Én meg a vezetőség-akik integetnek fel a tribünre-oda, ahol a verebek ülnek. No indul a felvonulás. Tasziló már unja a körbe-körbe járkálást és egy jó nagyot rúg Arisztid hátsójába! Kéhlek, ki voht az az impehtinens? De kéhlek, ki a fene látta ebben a nagy tömegben?
Morgen
2016. október 13. 14:09
'A demokratikus ellenzéki lét összefoglalva tehát annyit jelent, mint megpróbálni Brüsszelt rávenni arra, hogy lépjen fel a magyar kormány ellen, ha már arra a »demokratikus ellenzéknek« otthon nincs meg az ereje, támogatottsága, legitimitása, demokratikus felhatalmazása. Halkan teszem hozzá, a helyükben nem vennék mérget arra, hogy mennybe mennek, ha véletlenül egyszer sikerül.” Tökéletes összefoglalás.
Sitiveni Klein
2016. október 13. 11:32
Nem is olyan régen, talán ATV-s Olga, vagy valaki más riportot készített a belga "liberális ikon", Guy Verhofstadt-tal. A riporter belga adóparadicsomra utalva tett fel kérdést politikusnak, de a választ azzal hárítottal el: " Én egy európai politikus vagyok..." és már ki is csúszott a riporteri kérdésből..) Ennyit a magyar "demokratikus" európai politikusainkról....
quiet
2016. október 13. 09:14
" A demokratikus ellenzéki lét összefoglalva tehát annyit jelent, mint megpróbálni Brüsszelt rávenni arra, hogy lépjen fel a magyar kormány ellen, ha már arra a »demokratikus ellenzéknek« otthon nincs meg az ereje, támogatottsága, legitimitása, demokratikus felhatalmazása. " Hát ez gyönyörűen van összeszedve, gratulálok ! Szeretném naponta látni ezt a szöveget ! " Az igazság szemlélete gyönyörködtet. "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!