Ez tényleg mindent felülmúl

2016. június 22. 23:01

Én sem tudom megmagyarázni, hogy mi ez a döbbenetes feljavulás a részünkről.

2016. június 22. 23:01
Dzsudzsák Balázs
Dzsudzsák Balázs
NSO

„Hála istennek, mindkét lövés olyan szögben volt, hogy nem álltak előttem. Attól függetlenül, hogy megpattantak, éreztem, jól találtam el és az erő is megvolt bennük. Folyamatosan erőltetem a távoli lövéseket, már Elefántcsontpart ellen is így léptem pályára, de mindig csak toltam, toltam, aztán valaki rendre leblokkolta a labdáimat. Gera Zoltán intett türelemre. Azt mondta, hogy egyszer majd elsül. Örülök, hogy ezen a meccsen jött el az én időm. De ehhez a bravúros döntetlenhez az egész magyar csapat, a szurkolótábor és az egész ország kellett.

Fontos volt, hogy akinek sárga lapja van, az ne a legjobb tizenhat között legyen eltiltott. A magyar labdarúgó-válogatottra eddig nem jellemző módon a nyolcaddöntős továbbjutásunk szempontjából ez a mérkőzés nem számított. Megengedhettük magunknak, hogy néhányan pihenjenek, mások pedig megkapják a lehetőséget. Nem akárkik ellen játszottunk, a legolcsóbb játékosuk tízmillió euró felett van. Én sem tudom megmagyarázni, hogy mi ez a döbbenetes feljavulás a részünkről. Mióta tudunk ilyen szinten futballozni, valamint megnyerni egy Eb-csoportot. Ez tényleg mindent felülmúl.

Továbbra sem hisszük, hogy mi vagyunk a legjobbak. Próbáljuk nyugodtan kezelni és megélni ezt a pillanatot. Van egy új generációnk, ami hosszú idő után csodát tett a csapattal, az országunkkal. Magyarországnak nem egy-két játékosa van, aki a világ legjobbjai közé tartozik, hanem egy olyan csapata van, amelyet semmiért sem cserélnék el! Gólkirályi cím? Nem! Inkább irány a nyolcaddöntő, majd a negyeddöntő és az elődöntő!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
XPEH BAM
2016. június 24. 02:27
Dárdai és Strock bebizonyították, hogy nem a diák volt a rossz, hanem a tanár.
Mata Hari
2016. június 23. 20:34
Visszaadtátok a nemzet őnbecsülését. Ezt a váratlan csodát köszönjük Nektek!
u.cserkész
2016. június 23. 18:06
Valami Ronaldó nevű hisztis gyerek rúgott-fejelt a magyaroknak 2 gólt. Dzsudzsák Balázs rúgott 2 gólt a portugáloknak. A mai árfolyamok szerint ez utóbbi 2 gólnak nagyobb az értéke. Gratulálok Balázs!!
sozlib_abschaum
2016. június 23. 09:32
"Én sem tudom megmagyarázni, hogy mi ez a döbbenetes feljavulás a részünkről", A magyarok csodákra képesek, csak hagyni kell öket kibontakozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!