Hangnem

2016. május 11. 07:24

Igaza van Harangozó képviselőnek: Orbán sem nem kormányzó, sem nem király. A modorát tekintve biztosan nem az.

2016. május 11. 07:24
Friss Róbert
Népszava

„Amikor a kormányfő kedden a szocialista Harangozó Tamás egyszerű kérdésére - meddig maradhat a helyén Polt Péter és Matolcsy György -, az a »válasz«, hogy már maga a kérdés is hazugság. Vagy amikor a politikai kedvenceink közé korántsem sorolható Jobbikot Orbán úgy jellemzi, hogy önök férfiakból cuki zsúrpubik lettek, akkor azt kell gondolnunk, a hatalom mindenható és bizonyos körökben stílusában is követendő feje legkevesebb elvesztette a józan eszét. A legrosszabbat csinálja, amit csak politikus tehet: az érzelmek vezérlik. Az a háborgás, amelynek közvetett kiváltói ráadásul a saját emberei, akikben a bizalma csak akkor törik meg, ha »az ég és föld összeszakad«.

Lehet ennek közeledtét érzi, mert már csak a saját maga mögött ülők bérröhögése kíséri egyszerűnek mondható szókimondó humorát, s a kormányfői szék bársonyában nem leli azt a jó modort sem, ami egy állami vezetőtől elvárható volna. Ha már a törvényesen megválasztott népképviselet házában, a törvényesen megválasztott népképviselőknek a törvények szerint muszáj válaszolnia.

Igaza van Harangozó képviselőnek: Orbán sem nem kormányzó, sem nem király. A modorát tekintve biztosan nem az.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kisuff
2016. május 11. 13:49
A népszara nímandja valaki? Hegedás senkivel?
formaegy
2016. május 11. 12:24
Friss Róbert! Önök a stílusról? Emlékszik az örömtől, hogy csepegett a nyáluk amikor Kertész Ákost heteken keresztül idézgethették?! Milyen örömmel, lelkesedéssel, élvezettel csámcsogtak azon, hogy "a magyarok genetikailag alattvaló, moslékzabáló fajta"? Csak nem az a baj, hogy ezek a MAGYAROK önöket nap, mint nap szembeköpik, és bebizonyították, hogy éppen önök a genetikailag alattvaló, moslékzabáló fajta, akik csak papíron magyarok?! Önök, akik nap, mint nap lehasalnak az idegen hatalmak előtt, önök, akik szolgaként hasalva csúszó-mászóként nyalják az idegen hatalmak fenekét?! Ha kell minden nap belerúgva Magyarországba? Hogyan is hívják az ilyen csúszó-mászó idegen érdekeket kiszolgálókat? - férgek?
matykox
2016. május 11. 12:22
Aha, a frisch meg nem újságír, ó, a nép szava sem újság, no meg pláne nem a "népé", ahogy azt réges-rég óta tudjuk.
mary
2016. május 11. 12:18
Anyád valaga te hülye komcsi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!