Törökország: Választások után, ki nevet a végén?

2015. június 09. 11:30

A választás nagy nyertese így az ország lakosságának mintegy húsz százalékát kitevő, tizenötmilliós lélekszámú kurd kisebbség.

2015. június 09. 11:30
Csepregi Zsolt
DiploMaci

A választás nagy nyertese így az ország lakosságának mintegy húsz százalékát kitevő, tizenötmilliós lélekszámú kurd kisebbség, akiknek először sikerült egy parlamenti párt szintjén is képviselni érdekeiket a török törvényhozásban. A Demokrata Néppárt (HDP), felülmúlva szinte az összes várakozást, a szavazatok 13 százalékának megszerzésével átlépte a világ legmagasabb, 10 százalékos bejutási küszöbét. Sikerét az tette lehetővé, hogy a kurdok képviseletén túl az ország összes kisebbségének, illetve elnyomott csoportjának védelmezőjeként tüntette fel magát a párt, fontos kampánytémává emelte például a török nők sanyarú helyzetét. A parlamentbe bejutott másik két párt közül az államalapító Kemal Musztafa Atatürk pártjának, a szociáldemokrata Köztársasági Néppártnak (CHP) nem sikerült jelentős mértékben profitálnia az AKP veszteségéből, hasonlóan a 2011-es választásokhoz a szavazatok 25 százalékát szerezte meg. Ezzel szemben a jobboldali Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) kétmillió új szavazót (16 százalék) szerzett az előző törvényhozási választásokhoz képest.

Az Európai Unió külügyi tisztségviselői üdvözölték az eredményt és a török demokrácia nagy eredményeként igyekeznek beállítani a Nagy Török Nemzetgyűlésben kialakult patthelyzetet, hiszen az AKP mindhárom kihívója kizárta a koalícióalkotást a korrupcióval, és tekintélyuralmi rendszer kiépítésére való törekvéssel vádolt eddigi kormányzó erővel. Az AKP-ra nehéz hetek várnak, hiszen igyekezni fognak meggyőzni valamelyik, vagy akár több ellenzéki szerepre készülő pártot, hogy alakítsanak közösen kormányt. Egy ilyen megállapodás azonban könnyen a kisebbik pártnak állított csapdává válhat, hiszen az elveit feladó politikai erőt a következő választásokon a szavazók keményen megbüntethetik. Márpedig jelenleg egy előrehozott választás igencsak valószínű, akár már idén ősszel sor kerülhet erre, hiszen a parlamentbe bejutott pártok szinte semmilyen fajsúlyos politikai kérdésben nem tudnak közös nevezőt találni, különösen a kurd kérdésben nem.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!